15 °C Budapest

Így újíthatod fel a házad potom pénzből: nem kell a kerítés, a terasz miatt aggódnod

2018. június 5. 21:01

Családi házban lakni számtalan előnnyel jár, legtöbb esetben a nyár beköszöntével élvezhető leginkább a saját udvar és a kert. A legtöbben akkora kertet szeretnének, ahol a gyerekek játszhatnak, a virágok is elférnek és grillezni, bográcsozni is lehet. Ez azonban általában több munkát is jelent: a ház körüli részeket is karban kell tartani, ami nem kevés extra kiadást vonhat maga után. A költségek pár tízezer forinttól a csillagos égig emelkedhetnek. Habár kevesen számolnak vele, például egy szaletli és nyári konyha felépítéséhez - a házfelújításhoz hasonlóan - állami támogatás is igénybe vehető.


Ahogyan egy ház jelentősebb felújítása vagy átalakítása gondos tervezést igényel mind a megvalósítást mind pedig a költségeket illetően, ugyanúgy igaz ez a ház körüli részekre, mint a kerti medence, nyári konyha, szaletli stb. átalakítására is.

Egyre jellemzőbb, hogy a családi házzal rendelkezők a ház körül is szeretnék igényesen kialakítani a környezetüket

 - mondta el Tuba Péter, a Tubakert ügyvezetője.

A kert vagy udvar karbantartását érdemes ugyanolyan gyakran elvégezni, mint a lakóépület felújítását, különben a felhalmozódó károk a lakóépületet is veszélyeztethetik. Például egy vízelvezető árok hiánya az ingatlan penészesedéséhez vezethet. A alapvető kültéri elemek cseréje/javítása egyenként akár többszázezres, sőt néhány esetben milliós kiadást jelenthetnek

- tette hozzá a szakember, aki elmondta, a legtöbben megrémülnek a ház körüli rendezéssel kapcsolatos költségkalkuláció láttán, ami érthető, hiszen ki képes zsebből előrántani ekkora összeget?

{{BANK360BANNER_LTP}}

Ungvári Krisztián, az OTP Lakástakarék Csoport főosztályvezetője szerint, amikor az ember belevág egy nagyobb ház-körüli átalakításba, nem árt, ha jó előre megtervezi hozzá az anyagiakat is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A lakástakarékról például lehet, hogy a neve miatt sokan nem gondolják, de felhasználható a ház körüli, illetve bizonyos esetekben a kerttel kapcsolatos beruházásokra is.

A teljesség igénye nélkül lakástakarékból téríthető a kerítés, a terasz, csapadékelvezető árok, vagy éppen a térkő költsége. Számos egyéb kültéri elem felújítására is igénybe vehető, de a pontos felhasználási lehetőségekről érdemes előzetesen, már a munkálatok tervezésénél alaposan tájékozódni - tanácsolja Ungvári Krisztián.

Ezeknél a beruházásoknál a lakás- és házfelújításhoz hasonló módon, számlával kell igazolni a felhasznált összeget. A legrövidebb, négyéves konstrukcióban havi húszezer forintos befizetéssel, a négy év alatt kapott támogatással együtt bőven finanszírozható egy nagyobb mértékű átalakítás és az állami hozzájárulás mértéke is maximalizálható

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 14:59
Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállít...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem