Horror árak a fővárosban: a gatyája is rámegy erre a családoknak

2019. április 13. 13:00

A következő (hosszú) hétvégén várhatóan már kegyesebb lesz hozzánk az időjárás. Ilyenkor sokan mennem tó mellé, és ha fürödni még nem is, de csónakázni egészen biztos lehet majd. Na de hol mennyiért? Ennek járt utána a Pénzcentrum.

Habár ezen a hétvégén még országszerte több helyen várható eső, zápor, és a szél is sokfelé élénk, helyenként erős lesz, a húsvéti hosszú hétvégén már többnyire napos időre, és 20 fok közeli hőmérsékletre számíthatunk. 

Az ünnepen sok magyar család útnak indul, hogy otthonán kívül pihenjen. Az idő is kedvez majd a szabadtéri időtöltésnek, például a csónakázásnak. Egy olvasónk szúrta ki, hogy Józsefváros oldalán, hogy az Orczy-park tavában csónakázni is lehet, a Campus Igazgatóság öt csónakkal várja az érdeklődőket minden nap délelőtt 10 és este 6 óra között minden megkezdett 20 perc ezer forintba kerül, tehát egy óra 3 ezer.

Ennek apropóján körbenéztünk, hol, mennyiért tud csónakot bérelni, aki evezni szeretne Budapesten és vidéken. komoly különbségek vannak Budapest és vidék között.

A városligeti Csónakázótavon 1800 forintba kerül 30 perc, egy óra tehát 3600, de ha inkább vizibiciklivel köröznénk a 60-80 centiméteres vízben, akkor már 2600 forintot kell kifizetnünk fél óráért, óradíja tehát 5200 forint. 

Nyíregyháza város és Sóstógyógyfürdő között helyezkedik el a Sóstói-erdő, melynek tava tavasztól őszig sportolásra is alkalmas. Az árak itt már szolidabbak, csónakot fél órára 1000, egy órára 1300 forintért bérelhetünk.

A Gyulai-Vár melletti Csónakázó tavon is bérelhetünk vízi járműveket, 1500/óra áron. 

A Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontban különleges élményben lehet részünk, ugyanis egy hangulatos kisváros alatt evezhetünk. 

A felnőtt jegy 2200, a gyermek jegy (3-14 éves korig) 1500, a családi csomag 5900 forintba kerül. A jegyárak tartalmazzák a kiállítás megtekintését magyar, német vagy angol nyelvű szakvezetéssel, valamint és a csónakázást a tavasbarlangban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kőszeg városának peremén, az osztrák határtól mindössze néhány száz méterre található egy tó, ahol csónakot és vizibiciklit is lehet kölcsönözni 1000 forintért óránként.

Az Orfűi-tavak egy mesterséges tórendszer, amely Pécstől 10 kilóméterre északnyugatra, a Mecsek északi-lábánál helyezkedik el. A helyszínen kajakot (800 forint) kenut (1800 forint), sárkányhajót (22 ezer forint) és természetesen csónakot is bérelhetünk 1500 forintért óránként.

Sárváron 9 hektárnyi vízfelületű, négy részből álló tórendszer található, ahol nyáron csónakázni, télen korcsolyázni és fakutyázni is lehet.
Csónak és vizibicikli bérlés fél óra: 1500 forint, egy órára 2100 forint. A Sárvár kártyával rendelkezőknek 33 százalékos kedvezmény jár ebből az összegből.

A Deseda-tó - Magyarország leghosszabb mesterséges tava - Kaposvártól északra helyezkedik el. A tó eredetileg vízkár-elhárítási célokat szolgált, de mára a környező erdőkkel együtt igen jelentőssé vált a turisztikai és rekreációs szerepe is. Csónakot fél órára 400, egy órára 700, két órára 1400 forintért bérelhetünk, + 500 Ft kaució, ami a csónak sérülésmentes visszahozása után visszafizetésre kerül.

És végül a Lillafüredre látogatók sem maradnak evezés nélkül: a Hámori-tavon csónakkölcsönzési díj felnőttek részére 500 forint /fő / 30 perc, 6 -14 éves kor közötti gyerekek részére 300 forint / fő / 30perc.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem