A karácsonyi túlköltekezés után sokan szembesülnek pénzügyi nehézségekkel. Ám ezeket azért lehet enyhíteni.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumában a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára megerősítette, hogy nem leszenek szigorú feltételei a babaváró kölcsön felvételének, és lesznek olyan párok, akiknek el sem kell kezdeniük a törlesztést - írja a Magyar Nemzet.
A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváróhitel-támogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük:
Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik - hangsúlyozta az államtitkár. Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik - emelte ki.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








