14 °C Budapest

Ezek a nyár legforróbb hitelei - még olcsóbbak lettek a kölcsönök (x)

Pénzcentrum
2019. június 7. 14:02

Beköszöntött a jó idő, nyáron pedig a szokásos kertrendezési, felújítási munkálatok mellett rendre megjelenik az utazás, pihenés is, mint kiadás. Ez igencsak megterheli az átlagos pénztárcát, amit sokan hitellel enyhítenek. De vajon melyik kölcsön most a legkedvezőbb a piacon?

Új kerti bútorok, festés, aztán pedig a jól megérdemelt nyaralás, pihenés, és már kanyarban van a suli kezdet is - nem csoda, hogy a nyári időszak és az ősz eleje sokak számára megterhelő lehet anyagilag a szükséges megtakarítások nélkül. Nagyon gyorsan jelentkezhet így több százezer- akár millió forintos kiadás is.

A kedvező makrogazdasági környezetben, alacsony kamatok és folyamatos bérnövekedés mellett azonban egyre többen érzik úgy, hogy most van lehetőségük nagyobb volumenű tervek megvalósítására és kicsit nagyobb kockázatot vállalni egy hitellel.

Jól tükrözik ezt a személyi kölcsönre vonatkozó legfrissebb jegybanki statisztikák: áprilisban majdnem ugyanannyit vettünk fel, mint egy hónappal korábban: 48,72 milliárd forintnyit, ami 31 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Olcsóbban finanszírozhatunk hitelből

A Bank360 hitelkalkulációkkal foglalkozó szakemberei szerint jó hír, hogy tovább olcsósodtak a személyi kölcsönök: míg tavaly áprilisban az átlagos hitelköltség mutató 14,35 százalék volt, addig idén 13,55 százalék volt a hiteligénylők költsége

Persze ez csak az átlagos költségmutató: a személyi kölcsön kalkulátorral egy-kettőre kiderül, hogy most sokkal “karcsúbb" kamatokkal is találkozhatunk a nyári melegben.

Ha például 1 500 000 millió forintból fizetnénk az extra kiadásokat, már kevesebb mint 30 000 forintos havi fix törlesztőrészlet mellett is igényelhetünk ennyi pénzt 60 hónapos futamidővel, feltéve, ha van nettó 250 000 forint igazolt jövedelmünk havonta. A Sberbank és a Bank360 közös, Extra elnevezésű kölcsönének 29 746 forint a törlesztőrészlete, a feltételek teljesítésével pedig egy havi törlesztőrészletet visszakapunk a banktól. A kölcsön csak a Bank360 kalkulátorán keresztül igényelhető. Szintén kedvező a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne 8,17 százalékos THM-mel és 30 327 forintos fix törlesztőrészlettel, vagy az UniCredit Stabil Kamat kölcsöne 30 487 forintos törlesztőrészlettel és 8,41 százalékos THM-mel.

Nagyobb hitelösszegre van szükségünk? Akár már 7-10 millió forintot is igényelhetünk így, ingatlanfedezet nélkül. 7 millió forint 84 hónapos futamidőre ráadásul már 6,9 százalékos THM-mel is igényelhető a CIB-től, amelynek törlesztőrészlete 104 597 forint lesz.

Nem mindegy, mit választunk

Ahogy láthattuk, egyes ajánlatok törlesztőrészlete között kevesebb mint 500 forint eltérés is lehet. Joggal mondja az ember ez alapján, hogy mindegy, honnan igénylünk, hiszen végül nagyjából ugyanannyit fizetünk vissza. Ha megvizsgáljuk a kalkulátorral a kölcsönöket, kiderül, hogy nem ez a helyzet: 1 500 000 forint visszafizetése a legkedvezőbb és a harmadik legkedvezőbb kölcsön esetében 20 000 forintos különbséget eredményez, azaz ennyivel többet fizetünk ki feleslegesen, ha nem vagyunk elég alaposak. Sokkal nagyobb a különbség akkor, ha más ajánlatokkal hasonlítjuk össze a legkedvezőbbet, hiszen ekkor láthatjuk, hogy akár közel 200 000 forint is lehet az eltérés a két ajánlat között. Éppen ezért érdemes minden hitelfelvétel előtt összehasonlítani a kölcsönöket a Bank360 kalkulátorával.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem