Ennyiből hozták ki az iskolakezdést a magyar családok

2017. augusztus 31. 13:00

Ma országszerte megnyitják kapuikat az iskolák, amit sok család a pénztárcáján is érez. Háztartásonként átlagosan közel 20 ezer forintot költenek a szülők gyermekük iskolakezdésére - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal felméréséből. A hipermarketek már július végén elkezdték hirdetni iskolakezdő akcióikat, de a családi költségvetést így is hosszú időre megviselik a kötelező kiadások. Sok esetben nem elég egy fizetés a tanévkezdéshez, a legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják.

A legtöbbet - nem meglepő módon - az elsősök szülei költik: ekkor nemcsak iskolai felszerelésre és vadonatúj táskára kell költeni, hanem íróasztalra és székre is szüksége van a friss iskolásnak. “Érdemes az ismerősöket, nagyobb rokongyerekeket megkérdezni a tapasztalataikról, miből melyik márkát válasszuk, hol célszerű vásárolni. Mérlegeljük a tanácsok alapján, mi az, amire valóban szükség van már szeptembertől, és mi az, amit ráérünk később is beszerezni. Az olyan nagyobb beruházásoknál, mint a tanévkezdés, tudatos, átgondolt költéssel elérhetjük, hogy ne terhelje meg jelentősen a családi kasszát a bevásárlás" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A füzet, a táska ugyanannyi, mint tavaly

Az árak nem, vagy csekély mértékben változtak tavaly óta: egy középkategóriás iskolatáska közel 10 ezer forintba kerül. Háromezer forint körül is találhatunk ugyan, de félő, hogy hamar újat kell vásárolnunk. A népszerűbb, mesefigurás vagy márkás táskák ára viszont a 20 ezer forintot is elérheti.

Egy füzet körülbelül 130, a legegyszerűbb spirálfüzet 400 forint, ezekből akár 10 darabra szükség lehet. A kisebb tételekből nagy kiadás jön össze, akkor is, ha mindenből a legolcsóbbat választjuk: a körző 445, a vonalzócsomag 725, a radírcsomag 235, a hegyező 120, a golyóstoll 120, a grafitceruza 80, a színesceruza-csomag 475 forinttól indul. A tolltartó 1700, tornacipő 2500, egy sima fehér tornapóló 800 forintba kerül. Mindemellett még hosszú a beszerzésre váró segédeszközök listája, ami a szülők pénztárcáját tovább terheli.

A legtöbb személyi kölcsönt ebben az időszakban folyósítják

Nem véletlen, hogy ebben az időszakban megnő a hitelek iránti kereslet: az egyszeri nagyobb kiadások miatt a legtöbben személyi kölcsönt vesznek fel, de sokan használják ki a hitelkártyák nyújtotta lehetőséget, illetve a folyószámlahitelt is. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi adatai szerint a személyi hitelek piacán az augusztus és a november volt a legerősebb hónap: az egyik valószínűleg az iskolakezdés, a másik pedig a fekete péntekhez kapcsolódó akciók miatt. Ezekben az időszakokban 19,2 milliárd forint személyi hitelt folyósítottak a pénzintézetek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A munkaadó is segít

Sokan nem tudják, de a munkáltatónál igényelhető egyszeri iskolakezdési támogatás, amelyet a munkaadó cafeteriaelemként nyújthat a munkavállalónak. Bármelyik szülő igényelheti, aki családi pótlékra jogosult általános és középiskolás gyermeke után Az utalványok taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárlására használhatók fel, évente egy alkalommal. Ennek maximális összege gyerekenként a bruttó minimálbér 30 százaléka lehet: ez idén 38 295 forintot jelent.

És nálatok mennyibe került az iskolakezdés? Van megoldás, ha nem bírja a pénztárca: személyi kölcsön kalkulátorral néhány kattintással találhatod meg az elérhető legjobb ajánlatot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem