2019. december 10. kedd Judit

Egyre több magyar vesz így autót: tudnak valamit?


Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölték.. A lízingpiaci bővülés elsősorban a különböző gépek, termelőeszközök és az agrárgépek finanszírozásának köszönhető. Átlag fölötti volt a növekedés a flotta-, valamint a személy- és kisteherautó-finanszírozás területén is.

Újabb jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok. A kihelyezett összeg az év első kilenc hónapjában 547,4 milliárd forintot tett ki, ami egyrészt többéves rekordot jelent, másrészt az egy évvel korábbi szintet 9,3 százalékkal haladja meg. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke az eredményeket kommentálva azt mondta: "A 9,3 százalékos növekedés ugyan elmarad a 2017-ben elért 18 százalékos, valamint a tavalyi 13 százalékos bővüléstől, de megfelel a Lízingszövetség várakozásainak, az év elején ugyanis 10 százalék körüli növekedéssel számoltunk. A magyarországi növekedés pedig bőven felülmúlja az európai lízingpiaci bővülést, ami az első félévben 3,4 százalékos volt." 

A gépek a növekedés élén

Kiemelkedő bővüléssel zárta az első kilenc hónapot az agrárgép-finanszírozás: a kihelyezett összeg ugyanis 24 százalékkal 74 milliárd forint fölé nőtt, így minden adott ahhoz, hogy ez a részpiac az idén rekordot érjen el. “A mezőgazdasági gépek ezzel az eredménnyel a járművek után a komplett lízingpiac második legjelentősebb részpiaca lett" - emelte ki az elnök, aki hozzáfűzte, hogy az agrárgépek esetében a jegybanki finanszírozási program, az NHP aránya kiugróan magas, 81 százalékos volt. 

Az építőgépeknél az ágazat növekedésének megfelelően jelentős növekedés ment végbe: a szeptember végi 20 milliárd feletti finanszírozott összeg 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kihelyezést, sőt, megközelíti a válság előtti szintet. Szintén jelentős, 23 százalékos növekedést ért el az egyéb gépek és berendezések szegmense, ahol így a finanszírozott összeg közel 54 milliárd forintra rúgott, ez pedig már a válság előtti volument jelenti.

Az autók is jól teljesítettek

Az idei növekedésben az autó- és kisteherautó-finanszírozás jelentős szerepet kapott: ebben a szegmensben 10 százalékkal közel 198 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. A flottafinanszírozás is jól szerepelt, itt a finanszírozott összeg 13 százalékkal közel 66 milliárd forintra nőtt. Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára kiemelte, hogy a járműfinanszírozás, azon belül is az autók kiemelkedő szerepét jelzi, hogy a személygépkocsi-, kisteherautó-, és flottafinanszírozás a teljes kihelyezés közel felét adja.

"Az új céges autók és a kishaszongépjárművek voltak a növekedés fő motorjai eddig idén. A finanszírozott összeg 70 százalékát a céges lízingkonstrukciók adták ebben a szegmensben" - tette hozzá. Noha a magánszemélyek részére történő autó-értékesítés és autófinanszírozás az idén megtorpanni látszik, a Magyar Lízingszövetség várakozásai szerint a nagycsaládosok számára elindult program további lökést adhat ennek. Fontos azonban, hogy az utolsó negyedév autófinanszírozási eredményeit jelentősen befolyásolhatják a károsanyag-kibocsátási előírások változása miatti esetlegesen fellépő piaci zavarok. 

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy a nagyhaszon-gépjárműveknél csökkenés történt, a kihelyezett összeg ugyanis 8 százalékkal 126 milliárd forintra esett vissza. Ez az eredmény ugyanakkor abból a szempontból kedvező, hogy a nagyhaszonjárművek piacán az eladások nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkentek.

Jövőkép

A legfrissebb adatok fényében arra lehet számítani, hogy az idén összességében elérhető az év elején becsült 10 százalék körüli növekedés. A jövőben a lízingpiacon alacsonyabb dinamikájú bővülés várható, a lízingcégek várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások beruházási kedve a világgazdasági lassulás miatt  várhatóan mérséklődik, ugyanakkor a rugalmas és költséghatékony lízingfinanszírozás felértékelődhet.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

CBA

12.19-12.31
Országos

CBA

12.19-12.31
Országos

Kika

12.13-12.15
Országos

Spar

12.12-12.18
Országos

Interspar

12.12-12.18
Országos

Auchan

12.12-12.18
Országos

Tesco

12.12-12.18
Országos

Lidl

12.12-12.18
Országos

  Ajánlatunk