Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben.

A tavalyi év utolsó hónapja visszaesést hozott a személyi hitelek piacán – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált adataiból. A novemberi 73,16 milliárd forinttal szemben decemberben már csak 64,17 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött szerződések összege. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy 2024 kiemelkedően jó évnek számított a személyi hitelek szempontjából – a tavaly kihelyezett 818,99 milliárd forint 56,6%-kal haladta meg a 2023-as eredményt.
Decemberben - a lakáshitelekkel ellentétben - visszaesett az újonnan kihelyezett személyi hitelek összege – a novemberi 73,16 milliárd forinthoz képest az év utolsó hónapjában mindössze 64,17 milliárd forintot tett ki az új szerződések összege. Ez egyébként a tavalyi év negyedik leggyengébb eredményének számít, jóllehet az előző év azonos időszakának, vagyis 2023 decemberének eredményét még így is 55,1%-kal múlta felül, akkor ugyanis csak 41,37 milliárd forint került kihelyezésre.
A 2024 egészében kihelyezett új személyi hitelek szerződéses összege 818,99 milliárd forintot tett ki, amely így 260,33 milliárd forinttal múlta felül a korábbi csúcstartó 2019-es év 558,66 milliárd forintos eredményét (+46,6%). Még kiemelkedőbbnek tűnik a tavalyi év teljesítménye, ha azt a 2023-as adatokkal vetjük össze – a két éve kihelyezett 522,87 milliárd forinthoz képest már 56,6%-os bővülésről beszélhetünk.
A személyihitel-szerződések darabszáma 21 400 volt decemberben, ami 16,1%-os visszaesést jelent a novemberi 25 503-hoz képest. Ellenben itt is bővülésről beszélhetünk, ha az adatokat az előző év azonos időszakával vetjük össze – a 2023 decemberében köttetett 17 718 darab szerződéshez képest a tavaly decemberi eredmény 20,8%-os bővülést jelent.
2024 egészében összesen 304 624 személyihitel-szerződés született a magyar háztartások és a hitelintézetek között, míg ez a szám 2023-ban 245 027 darab volt (+24,3%).
A kihelyezett hitelösszeg és a szerződések száma alapján elmondható, hogy tavaly decemberben 2 998 703 forint volt a hitelek átlagos szerződéses összege, ami meghaladta az egy hónappal korábbi 2 868 681 forintot (+4,5%). Ugyanakkor ebben az esetben is jóval jelentősebb a bővülés mértéke, ha a tavaly decemberi adatot az egy évvel korábbival vetjük össze – a 2023 decemberi 2 334 349 forint átlagos hitelösszeget már 28,5%-kal múlta felül a tavaly decemberi.
A tavalyi év egészében egyébként 2 688 539 forint volt az új szerződések átlagösszege, ami 26%-kal haladta meg a 2023-as év 2 133 943 forintos átlagösszegét.
Decemberben 16,67% volt a személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, ami mindössze 0,01 százalékpontos csökkenést jelent a novemberi 16,68%-hoz képest. Ugyanezen időszakban a hitelek átlagos évesített kamatlába 16,42%-ról 16,41%-ra csökkent (-0,01%p).
Személyihitel-ajánlatok 2025 februárjában
Végezetül ismét megvizsgáltuk, hogy jelenleg milyen személyikölcsön-ajánlatok közül válogathatnak azok, akik most gondolkodnak egy ilyen hitel felvételén. A Pénzcentrum kalkulátorával elvégzett összehasonlítás során a fent átlagosnak megnevezett 2 998 703 forintos hitelösszeggel, 5 éves futamidővel és havi nettó 700 ezer forintos jövedelemmel számoltunk.
A fent leírt paraméterek mellett februárban is az UniCredit Bank ajánlata tűnik a legkedvezőbbnek – a hitelintézet 12,75%-os THM mellett kínál kölcsönt, melynek havi törlesztőrészlete így 66 803 forint lenne. A futamidő végéig visszafizetendő teljes összeg 4 008 215 forint lenne. Az UniCredit után a CIB Bank (66 942 forintos törlesztő, THM 12,86%), az MBH Bank (67 007 forint, THM 12,86%) és a K&H Bank (65 784 forint, THM 12,87%) ajánlatai a legkedvezőbbek jelenleg.
A legmagasabb törlesztőkkel változatlanul az OTP Banknál (79 895 forint, THM 22,69%) és a Cofidisnél (80 452 forint, 23,24%) találkozhatunk. Ezek esetében 4 816 138 forint (OTP) és 4 857 072 forint (Cofidis) lenne a teljes visszafizetés összege. Utóbbi 848 857 forinttal múlná felül a legolcsóbb ajánlat teljes visszafizetésének összegét.
Az igényeidnek jobban megfelelő adatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Tömegek adatait lopták el erről az appról: aki így utalt pénzt, annak a TB-száma is veszélyben lehet
A bank levélben értesítette az érintett ügyfeleket, és két év ingyenes személyazonosság-lopás elleni védelmi szolgáltatást ajánlott fel.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


