12 °C Budapest
Férfi a pultnál hitelkártyával fizet

Ezt minden SZÉP-kártya tulajdonosnak tudnia kell Magyarországon: sokak életét érinti

2025. január 9. 12:03

Az utazási támogatás mellett a SZÉP kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma, amit jól mutat, hogy a 2024-es évben csak a K&H által kibocsátott kártyákról 30,5 milliárd forintot költöttek el országszerte. Az év elején életbe lépett változások, vagyis az új zseb, a kedvezményes adózás mellett adható megemelt keretösszeg és a bővülő felhasználási terület pedig várhatóan tovább pörgetik majd ezt az amúgy is jelentős forgalmat - közölte a K&H részéről Oraveczné Németh Ildikó, a cég KKV és lakossági szegmens marketing vezetője.

Változatlanul hatalmas népszerűségnek örvend mind a hazai munkavállalók, mind pedig a munkáltatók körében a SZÉP kártya. Az adatok szerint csak náluk több mint 30,5 milliárd forintnyi tranzakciót bonyolítottak le 2024-ben. Emellett közel 14 ezer új főkártyabirtokost is regisztráltak a tavalyi évben, amivel az összesített ügyfélszámuk meghaladta a 210 ezer főt. Jelenleg összesen több mint 9 milliárd forint parkol a K&H-s SZÉP kártyákon, csak 2024-ben 32,2 milliárd forintot írtak jóvá rajtuk.

Változások 2025-ben: új zseb, emelt keretösszeg, bővülő felhasználhatóság

A sporttevékenységeket támogató új, Aktív Magyarok zsebbe félévente 60 ezer forintot utalhatnak a munkaadók, amelyet a kártyafelhasználás szabályairól szóló kormányrendeletben felsoroltak szerint személyszállításra kötélpályán vagy sífelvonóval, sporteszköz kölcsönzésére, sportpályák bérlésére, uszodabelépőre, testedzési szolgáltatásokra, és egyéb sporttevékenységekre fordíthat a kártyabirtokos. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez a zseb társkártyával nem vehető igénybe, csak a főkártya birtokosát illeti meg a juttatás.

Természetesen az általános zsebből is fordíthat a fenti sporttevékenységekre a kártyabirtokos – leszámítva a sífelvonó üzemeltetését, fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az új zsebből a kormányrendelet értelmében kizárólag aktív életmódhoz kapcsolódó tevékenységre lehet költeni. Ennek célja, hogy a munkáltatók bővítsék a munkavállalók testi és lelki egészségét támogató lehetőségeit, amelyek hosszú távon is kifizetődőek

– fejtette ki a szakember

2025-től lakásfelújításra is használható lesz a SZÉP kártya, bizonyos megkötésekkel. Bár szakipari szolgáltatásokra nem, ugyanakkor vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, világítási eszköz, illetve fal- és padlóburkolatok vásárlására lehet majd költeni róla, de kitétel, hogy a felhasználható összeg nem haladhatja meg a fizetési számlán 2025. január 1-én nyilvántartott támogatás és a számlára 2025. évben a felhasználásig utalt támogatás összegének 50 százalékát, ide nem értve az Aktív Magyarok alszámlára utalt támogatásokat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Digitális változatban is elérhető SZÉP kártya

2025. szeptember 1-től a kártyakibocsátóknak kötelező a SZÉP kártyát infokommunikációs eszközre digitalizálható, készpénz-helyettesítő fizetési eszközként is kibocsátania.

A cég által kibocsátott SZÉP kártyák birtokosai egyedülálló módon már több mint egy éve élvezhetik a digitális SZÉP kártya előnyeit, ha van a pénzintézetnél bankszámlájuk. Ehhez ráadásul minden adminisztráció nélkül hozzájuthatnak, csupán a mobilbankban kell aktiválniuk a megfelelő funkciót. Az innovatív, digitális fizetési megoldást jelenleg közel 20 ezer helyen tudják használni a kártyabirtokosok, ha iOS / Android operációs rendszerrel futó, NFC funkcióval rendelkező telefonjuk van. Ez ma már az elfogadóhelyeknek közel fele, hiszen jelenleg összesen 43 564 elfogadóhelyen tudnak fizetni a pénzintézet plasztikjával.

„Azzal, hogy a többi kártyakibocsátónak is kötelező a SZÉP kártya digitális változatát biztosítani, még könnyebben lehet vele majd fizetni, ami tovább fogja élénkíteni a forgalmat. Mivel a mobiltelefonját szinte mindenki folyamatosan magánál tartja, ezért a jövőben azok is többször fogják tudni használni, akik eddig nem feltétlenül hordták mindig magukkal a plasztik kártyát” – tette hozzá a szakember.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Bankmonitor  |  2026. április 9. 07:25
Megjelentek a KSH adatai a lakásárak 2025. IV. negyedévi alakulásáról. Érdemi áremelkedést lehetett...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?