A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját.
Nesze neked új CSOK: az emelkedő támogatásból is csak egyre kisebb lakásra futja a magyaroknak
Figyelembe véve az ingatlanok drágulását az új lakások estében az új CSOK Plusz maximális támogatási összege kisebb segítséget jelent majd, mint hét évvel ezelőtt az eredeti konstrukcióé.
Kevesebbet ér az új CSOK Plusz maximális, 50 millió forintos támogatása, mint amennyit az eredeti CSOK 20 milliója ért hét évvel ezelőtt – írja a g7.hu. A két konstrukciót csak korlátozottan lehet összehasonlítani, hiszen a jövőre elérhető támogatás már csak hitelből, míg a régi hitelből és vissza nem térítendő támogatásból is állt, ugyanakkor a támogatás 2015-ös bevezetése óta az Európai Unióban is kiemelkedő mértékben, országos átlagban több mint duplájukra emelkedtek a magyarországi lakásárak.
A portál az ingatlan.com adatai alapján kiszámolta, hogy az eredeti – három gyerekre és minimum 60 négyzetméteres új lakásra felvehető – 10+10-es CSOK hány négyzetméterrel nagyobb lakás megvételére volt elegendő, illetve hány négyzetméterrel többre lenne most elég az új CSOK Plusz maximális támogatása.
A lap számításai szerint a vármegyei jogú városok esetében az eredeti 10+10-es támogatás a 2016. januári medián négyzetméterárakkal számolva átlagosan csaknem plusz 70 négyzetméterre volt elég, ellenben az idén októberi négyzetméterárak alapján a CSOK Plusz 50 milliós támogatása már csak 57 plusz négyzetméterre elegendő.
Hitelrobbanás Magyarországon: rég akartak ennyire eladósodni az emberek, önként sétálnak a csapdába?
Az MNB legfrissebb lakossági megtakarítási felmérése szerint javultak a magyarok anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásai.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








