A pregnant woman, in her 40s, sits on her bed with her hand on her face. She appears upset

Lesújtó számok: babavárót igénylők fele most már elvérezne az igányléskor

2023. július 24. 16:31

A 2019 júniusa óta elérhető babaváró hitel kalkulátort használók közül mintegy 109 ezren feleltek meg a támogatás összes személyi feltételének, vagyis nekik volt lehetőségük megigényelni a konstrukciót. Közülük minden második (50 600) párnál ugyanakkor a feleség már betöltötte a 30. életévét a kalkuláció időpontjában, vagyis a 2024-ben érvénybe lépő szabályok alapján minden második pár elesett volna a lehetőségtől.

A babaváró támogatás igényléhez számos személyi feltételt kell teljesíteniük a fiataloknak, a 2019 júniusi indulás óta pedig már több százezren ellenőrizték a Bankmonitor babaváró kalkulátorával, hogy jogosultak-e a lehetőség kihasználására. Közülük kicsivel 40 százalék felett volt azok aránya, akik az adott pillanatban legalább egy feltételt nem teljesítettek, legtöbbször a legalább 3 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony és a házasság hiánya volt a probléma, de sok pár esetében az jelentett gondot, hogy negatív státusszal voltak nyilvántartva a KHR adatbázisban.

2024-től azonban radikálisan megváltoznak az igénylési feltételek, ekkortól kizárólag olyan házaspárok igényelhetik majd a babavárót, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. Átmeneti könnyítés ugyanakkor, hogy 2024 december 31-ig 40 év marad a felső korhatár akkor, ha a feleség az igénylés időpontjában már várandós, pontosabban a baba igazoltan betöltötte a 12 hetes magzati kort.

Azon 109 ezer pár közül, akik eddig pozitív visszajelzést kaptak a babaváró kalkulátor alapján, mintegy 50 600 párnál a feleség már betöltötte a 30. életévét. Vagyis, ha a jövő évtől érvényes szabályokat kellett volna rájuk alkalmazni, akkor a párok fele nem felelt volna meg az elvárásoknak.

Ez alapján a Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy a babaváró hitel iránti kereslet jövő évtől jelentősen csökkenhet, amin az sem fog tudni segíteni, hogy várandósság esetén a korhatár 40 év marad 2024 végéig, illetve a maximális hitelösszeg 10-ről 11 millió Ft-ra emelkedik. Pedig már jelenleg is mérsékelt iránta az érdeklődés: 2023 első négy hónapjában mindössze 53,9 milliárd forint értékben vettek fel babavárót a párok, ami 62 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2023-ban azonban még várható némi felfutás a folyósításban, hiszen azok közük, akik jövőre már nem lesznek jogosultak a támogatásra, sokan igyekezhetnek még élni a lehetőséggel. Ez pénzügyileg akkor is jó döntés lehet, ha egyelőre nincs szükségük a pénzre, hiszen például inflációkövető állampapírba fektetve az összeget az első évben 1,5 millió forint lehet a megszerezhető éves kamat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom