A hozamok csökkenése lefelé húzhatja a lakáshitelek kamatát, ami új vevőket hozhat vissza az ingatlanpiacra.
Így zúzza szét a gigainfláció a magyarok álmait: a bolti horror csak a kezdet, ezt is elveszi sokaktól
Sokféleképpen rontja az infláció a magyarok hitelfelvételi képességét és hitelezhetőségét: hiába nőnek például a nominális bérek, a felvehető hitelösszeg bizonyos esetekben a harmadával kisebb most, mint a jegybanki kamatemelések előtt – írja elemzésében a Portfolio.
A portál azt írja, az adósságfékszabályokból és a kereseti statisztikákból könnyen kiszámítható, hogy egy átlagos, illetve egy medián keresettel rendelkező hitelfelvevő maximálisan mekkora törlesztőrészletet vállalhat a jelzáloghitel-felvétel során. Legalább 10 éves kamatperiódus vagy végig fix kamatozás mellett a legmagasabb ez az összeg: 170 ezer, illetve 138 ezer forint. Tavaly májusban, a jegybanki kamatemelések előtt ez 143, illetve 116 ezer forint volt, vagyis jövedelmi szempontból egyértelműen javult a helyzet, nőtt az átlagot és a mediánt keresők hitelezhetősége.
Csakhogy időközben a törlesztőrészletet meghatározó kamatkörnyezet romlott, egészen konkrétan a vágtató infláció megjelenése és az MNB monetáris politikájának szigorítása hatására az idén év eleji ajánlatokban az 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek már 10,5%-os, a 10 évesek 9,0%-os, a végig fix kamatozásúak 9,3%-os átlagkamattal futottak.
Mindebből már kiszámítható, mekkora jelzáloghitelt vehetünk fel a leggyakoribbnak számító 20 éves futamidő és a legnépszerűbb, 10 éves kamatperiódus mellett: a maximálisan felvehető hitelösszeg átlagos nettó kereset mellett 24,0 millió forintról 18,8 millió forintra, medián nettó kereset mellett 19,4 millió forintról 15,3 millió forintra csökkent 2021 májusa óta. Ez 22, illetve 21%-os csökkenést jelent. A kamatok és a várható törlesztőrészletek emelkedése miatt még könnyebben ütköznek bele az adósságfék-korlátokba azok a hitelfelvevők, akik változó kamatozású vagy 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelt vesznek fel, ezeknél 32%-os a csökkenés. Összességében azt lehet tehát mondani,
a kamatemelések kezdete óta legalább az ötödével, sok esetben a harmadával csökkent a hitelösszeg amiatt, hogy jelentősen megemelkedett az újonnan felvehető hitelek kamata.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








