10 °C Budapest
Money of Hungary. Hungarian forint bills. HUF banknotes. 10000 forintok. Business, finance, news background.

Megszólalt az MNB: így várják a válságot a magyar bankok

2022. augusztus 26. 22:01

A nemzetközi és magyar bankszabályozás számos tanulságot levont a 2008-as globális pénzügyi válságból, így sok tekintetben felkészült a további kihívásokra. A jelenlegi körülmények azonban számos tényezőben különböznek a korábbi válságoktól, így a bankfelügyeletnek is folyamatosan lépést kell tartania a pénzügyi innovációkkal és az újonnan megjelenő kockázatokkal – hívta fel a figyelmet Seregdi László a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti tanácsadója, a Metropolitan Egyetemen induló Pénzügyi szabályozási és felügyeleti szakember elnevezésű szakirányú továbbképzés szakmai felelőse.

A bankszabályozás elsősorban az újabb és újabb bankválságok hatására változik és fejlődik. A 2000-es években a gazdaság élénkítése céljából a bankszabályozók igyekeztek könnyíteni a bankok működését meghatározó prudenciális szabályokat. Többek között lehetőséget adtak a bankoknak arra, hogy a tőkekövetelményüket belső modellek alapján számítsák ki, és így jelentős kedvezményeket érjenek el. Emellett olyan instrumentumokat is be lehetett számítani szavatoló tőkébe, amelyek valójában később nem tudták fedezni a válság miatt bekövetkező veszteségeket.

A 2008-as válság ebből a szempontból jelentős fordulópont volt: az addigi lazító, kedvezményeket biztosító bankszabályozást jelentősen szigorodó, a biztonságos működést előtérbe helyező megközelítés váltotta fel. A változtatások kidolgozása és elterjesztése a bankszabályozás és bankfelügyelet terén globális harmonizációs szerepet betöltő Bázeli Bankfelügyeleti Bizottsághoz kötődik.

A szabályozás módosításai miatt a bankoknak a tőkekövetelményeket jóval magasabb arányban kell jó minőségű szavatoló tőkével fedezniük. Az egyes országokban létrehozták a pénzügyi rendszer egészét figyelemmel kísérő úgynevezett makroprudenciális felügyeleti hatóságokat, amelyek megfelelő eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy a rendszerszinten jelentkező kockázatokat is kezelni tudják. A globálisan vagy egy adott országban jelentősnek minősülő bankoknak jóval magasabb tőkekövetelménynek kell eleget tenniük, így kisebb annak a valószínűsége, hogy válságba kerülnek és a fizetési nehézségeik a bankrendszer többi szereplőjére is átterjednek. A bankok likviditásának biztonságosabbá tétele érdekében a szabályozás új, minden bank által teljesítendő mutatószámokat, illetve a likviditási kockázat kezelésére vonatkozó minőségi követelményeket vezetett be.

Minden országnak létre kellett hoznia egy szanálási hatóságot, amelyik megköveteli a bankoktól, hogy olyan szavatoló tőkével és leírható vagy átalakítható kötelezettségekkel rendelkezzenek, amely esetleges válság esetén lehetővé teszi a szanálási eljárás lefolytatását.

Az új vállalatirányítási szabályok megkövetelik a bankoktól, hogy az egyes vezető testületei – így különösen az igazgatóság és a felügyelő bizottság – hatékonyabban és nagyobb felelősséggel lássák el a feladataikat, emellett megerősítették a bankokban működtetett kockázatkezelési és belső ellenőrzési funkciókat. Jelentősen megnőtt azoknak az információknak a köre, amelyeket a bankoknak a saját működésükről nyilvánosságra kell hozniuk, ezáltal a piac is hatékonyabban tud ítéletet mondani egy-egy bank megbízhatóságáról.

Az Európai Unió a globális fejlesztéseken túl számos további módosítást hajtott végre. Létrehozta az eurózóna országaiban működő bankuniót, amelynek keretében az érintett tagállamok legnagyobb bankjait már nem a nemzeti felügyeleti hatóságok, hanem az Európai Központi Bank felügyeli. Jelentősen fejlesztették a betétbiztosítási és a szanálási mechanizmusokat annak érdekében, hogy azok minél egységesebbek és közösen alkalmazhatóak legyenek. A szabályozás túlnyomó részét irányelvek helyett a tagállamok által közvetlenül alkalmazandó rendeletekben határozták meg. Létrehozták az Európai Bankhatóságot, amely jelentős szerepet tölt be a szabályozás továbbfejlesztése és a felügyeleti módszertanok egységesítése terén

– foglalta össze Seregdi László.

A Magyar Nemzeti Bank a hazai pénzügyi rendszer még biztonságosabbá tétele érdekében a különböző felügyeleti ágakért egyszerre felelős felügyeleti központtá fejlődött. 2013 óta az MNB látja el a hazai bankok mikroprudenciális (intézményi szintű) felügyeletét, de egyben makroprudenciális és szanálási hatóságként is működik. Ezek a funkciók elkülönülnek egymástól az MNB szervezetében, az egy intézmény keretében való működés azonban lehetővé teszi a szoros együttműködést, a megfelelő információáramlást és a szinergiák kihasználását. Az MNB ráadásul az általa felügyelt pénzügyi szervezetek vonatkozásában fogyasztóvédelmi szerepkört is ellát, így a legfontosabb felügyeleti szerepkörök mind egy intézményben összpontosulnak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A COVID-19 miatti válság egyedülálló volt abból a szempontból, hogy nem a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, hanem egy külső tényező miatt következett be, így a gazdasági döntéshozóknak is kevesebb ráhatásuk volt a válság kezelésére. A rendkívül gyors változások miatt nagyon kevés idő volt a helyes döntések meghozatalára, amelyek így a bankrendszer esetében nem a jogszabályok módosítására, hanem inkább a már meglévő felügyeleti eszközök rugalmas alkalmazására irányultak. Az egyes tőkepuffer követelmények alóli mentesítések vagy az osztalékfizetés korlátozása olyan lépések voltak, amelyekkel a jogszabályok módosítása nélkül gyorsan kezelhetőek voltak a problémák. Mivel az azt megelőző években szigorodtak a szabályok és jelentősen megnövekedtek a tőkekövetelmények, így eleve sokkal stabilabb bankrendszernek kellett szembenéznie az újabb válsággal.

A bankszabályozás és a bankfelügyelet mára kialakult eszköztára és módszerei nem véglegesek. Folyamatosan lépést kell tartani a pénzügyi innovációkkal, az újonnan megjelenő kockázatokkal és az esetleges válsághelyzetekkel

– mondta Seregdi László, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti tanácsadója, a Budapesti Metropolitan Egyetem szakirányú továbbképzésének szakvezetője.

A felügyeleti és a banki szakértőknek is folyamatosan képezniük kell magukat, nyomon követve a szabályozás és a módszerek változásait. A Metropolitan Egyetemmel közösen induló szakirányú továbbképzésünk minden pénzügyi szervezet, illetve az ezek könyvvizsgálatával és tanácsadásával foglalkozó vállalkozások munkatársai számára hasznos lehet

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Hold Podcast
2022. szeptember 15. 17:37
Holdblog  |  2022. szeptember 24. 06:09
A kínai termékek egyre kisebb arányt képviselnek az Egyesült Államok importvolumenében. A korábban n...
MEDIA1  |  2022. szeptember 23. 19:35
Tvrtko az 50. születésnapjára idzítve, vasárnap mutatja be a közel egyórás filmet, a korábbiakhoz ha...
Kiszámoló  |  2022. szeptember 22. 17:18
A Lidl Plusz alkalmazásnak nincs túl sok értelme, de van egy funkciója, ami miatt szeretem használni...
Bankmonitor  |  2022. szeptember 22. 13:34
A magyarok többsége 2022. második negyedévében már végig fix kamatozású lakáshitelt igényelt: az érd...
Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 25. vasárnap
Eufrozina, Kende
38. hét
Szeptember 25.
A siketek világnapja
Szeptember 25.
Tengerészeti világnap
Szeptember 25.
A fehér kendő napja
Szeptember 25.
A szív világnapja
Szeptember 25.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. szeptember 24. 19:17