Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
Április 30-án lejárt, de a kormány most a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. A hitelfelmondási és a törlesztési moratórium június 30-áig tart, de még ez is változhat.
A bírósági végrahajtási törvény szerint ingatlant kiüríteni, azzal összefüggésben intézkedni, erre irányuló helyszíni eljárási cselekményt végrehajtani a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet - áll a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent rendeletben, ami a mai napon hatályba is lépett.
Az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik - áll a szövegben.
A végrehajtó a természetes személy adós lakóingatlanának árverezése kapcsán legkorábban a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon intézkedhet. Az árverezésben ajánlatot tevők nevének és jelszavának aktiválását legkorábban a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon lehet megtenni.
A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatálya az országgyűlés őszi ülésszak első ülésnapját követő 15. napig tartana, vagyis a veszélyhelyzet nem a jelen állás szerinti május 23-án, hanem valamikor szeptemberben szűnhet meg. A hitelfelmondási és a törlesztési moratórium az aktuális szabályozás szerint június 30-áig tart - emlékeztet a Portfolio.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






