3 °C Budapest

Feladja a vétót Magyarország és Lengyelország: sikerült megállapodni

2020. december 9. 15:02

Elfogadta a magyar és a lengyel kormány a német soros elnökség javaslatát a költségvetési vétóvita rendezésére és most a javaslat arra vár, hogy többek között Mark Rutte holland miniszterelnök is elfogadja a kialkudott kereteket - jelezte egy lengyel kormányzati forrás a Reutersnek. Közben a Bloomberg, amely először jelezte a megszületett alkut, elért egy magyar kormányzati forrást, aki névtelenül szintén megerősítette, hogy megszületett az elvi megállapodás.

Előzetesen megállapodtunk, de van némi nyomás, mert az a cél, hogy a végleges keretekkel is végezzünk az EU-csúcsig - jelezte egy névtelenséget kérő kormányzati forrás a Reutersnek. Ez a nyomás arra utalhat, hogy már ma délutánra összehívta a német soros elnökség a tagállami nagyköveteket Brüsszelbe egy egyeztetésre az uniós költségvetésről - jelezte szintén a hírügynökség egy brüsszeli diplomatára hivatkozva. Most az ügyben érintettek Brüsszelben várják a keretek végső megerősítését.

Mivel délelőtt Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy egy olyan megoldáson dolgoznak, ami a magyar és lengyel vétó elhárítását célozza azzal együtt, hogy a jogállamisági mechanizmushoz sem nyúlnak hozzá, így a lengyel és magyar kormányforrás áttételesen azt mondta, hogy a két ország elállt a vétófenyegetésétől.

A Bloombergnek Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes jelezte, hogy megszületett az egyezség, de a részleteiről nem beszélhet. Ma délelőtt Gowin sajtótájékoztatójának főbb üzeneteit (ha nem áll el a vétótól a lengyel kormány, akkor megbukhat az előrehozott választásokon) és azt is, hogy úgy fogalmazott rejtélyesen "eddig a Varsó-Berlin-Budapest háromszögben van megállapodás", de majd más európai fővárosokra is kiterjedhet. Azt is egyértelműsítette, hogy nagyon bízik abban, hogy összejön majd a megállapodás.

Közben a 444.hu arról számolt be, hogy a lengyel RMF rádió híroldala egy EU-s diplomatára hivatkozva részletesen bemutatta a megállapodás kereteit. Ennek lényege, hogy a jogállamisági mechanizmushoz nem nyúlnak, elfogadják minősített többséggel, ugyanakkor az alkalmazását befagyasztják. Ahogy arról már hetek óta szó volt, lesz rá lehetőség, hogy a lengyel és a magyar kormány megtámadja a törvényt az EU Bíróságán, és amíg ott nincs ítélet, addig nem alkalmazzák a mechanizmust.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A legkorábban 2022 közepére várható ítélet, vagyis a következő magyar parlamenti választás előtt biztos nem kell szembenéznie Orbán Viktornak az EU-s pénzek elvonásával - írja a lap, amelynek korábbi információi szerint, és most a lengyel RMF értesülései szerint is ez jelentős követelése volt a magyar miniszterelnöknek. A lap szerint egy részletes magyarázó anyagot is közzétesznek majd, hogy a jogállamisági mechanizmust hogyan, milyen esetekben lehet használni.

A fentiek megerősítik a Portfolio reggeli helyzetértelmezését, hogy a mechanizmus szövege nem változik, de az alkalhazhatóságát tisztázzák, így például egyértelműsítik, hogy gender és migrációs kérdések esetére nem lehet az EU-pénzes szankciókat használni. A fentiek szerint magának a mechanizmusnak az alkalmazhatóságát is eltolják a bírósági döntés utánra, és közben a lengyel belpolitikai helyzet is törékennyé tette a koalíciót, így ezek együttesen mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy végül elálljon mind a lengyel, mind a magyar kormány a kilátásba helyezett vétójától.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32