12 °C Budapest

Itt áll feketén-fehéren: ezért rohanták meg tömegek a bankokat a karantén után

2020. november 6. 11:32

Sorra érik egymást a kiszámíthatatlan fordulatok a járvány okán: rekordot döntött idén szeptember a lakáshitelek felvétele. Összesen 91,4 milliárd forint hitel került folyósításra ősz elején, amelyre eddig nem volt példa. Mi történhetett? Nem óvatoskodik tovább a lakosság, nem tartanak az anyagi bizonytalanságtól? Ennek járt most utána a Pénzcentrum.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, szeptemberi statisztikái nem várt fordulatot hozott: az augusztusi visszaesés után ősszel a 2020. január-februári szintre kúszott vissza a kihelyezett hitelösszegek mértéke. Viszont amíg 2019 szeptemberében a személyi hitelezés és a babaváró kölcsön konstrukciók voltak kiugróan népszerűek, addig idén a lakáskölcsön felívelése a látványos.

A 91,4 milliárdos lakáshitel összegek több mint 21 százalékos növekedés mutatnak tavaly szeptemberhez képest. Ezen lehet is, és nem is csodálkozni: a lakáskölcsönözést ugyanis tavaly visszavetette valamivel a babaváró hitel júliusi bevezetése, tehát idén nem csoda, hogy volt valamekkora növekedés. Ugyanakkor a járvány hitelezést visszafogó hatása miatt mégis meglepő, hogy ennyire sok lakáskölcsönt tudtak kihelyezni a bankok.

Ezért az sem csoda, hogy a babaváró hitelek terén 39 százalékos volt a visszaesés, hiszen valószínűleg a bevezetést követő három hónap rekordösszegeit nehéz lesz már bármikor felülmúlni. Viszont ami igazán meglepő, hogy 2020 első 9 hónapjában 1,2 százalékkal több volt a kihelyezett lakáskölcsönök összege, mint 2019 azonos időszakában - tehát járvány ide vagy oda, a lakáshitelfelvételi kedv eddig meghaladja a tavalyi évet összegeket tekintve. Ehhez pedig kellett a szeptemberi rekord.

Úgy tűnik, a járvány annyiban biztosan befolyásolta a lakáshitelek felvételét, hogy amíg a személyes ügyintézés nem volt ajánlott a fertőzésveszély miatt, elhalasztotta a lakosság a hitelkérelmet. Egyrészt ezzel magyarázható, hogy a harmadik negyedévig közel azonos volt a felvett hitelek összege. Másrészt viszont lehetséges, hogy anyagi okokból még így is sokan döntöttek a halasztás mellett.

Még nem találtad meg a legjobb lakáskölcsön ajánlatot? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorában!

Ugyanis várható lett volna a lakáshitelek nagyobb felfutása, mivel a babaváró hitel lehetőséget nyújtott olyanok számára is a hitelfelvételre, akik nem rendelkeztek elég önerővel (mivel a babaváró összegét fel tudták erre használni). Tehát 2020-ban várható volt, hogy sokan élnek majd a lakáshitel és babaváró kölcsön kombinációjának lehetőségével. Viszont a járvány átírta a rövid- és hosszútávú terveket.

Mire veszik fel ezt a rengeteg pénzt?

Megfigyelhető, hogy a lakáshitel állomány - és általánosságban a hitelállomány - évek óta stabilan emelkedik, és folyamatosan nő az új szerződéses összegek terén az államilag támogatott hitelek aránya is. Nem is csoda, hiszen a különböző támogatott konstrukciók összevonásával akár több mint 30 millió forint is járhat egyetlen családnak.

Nem csak abban történt átrendeződés, hogy idén megkockáztatja-e egyáltalán a hitelfelvételt a lakosság, hanem abban is, milyen lakáscélt valósítanának meg. 2019. harmadik negyedévében 157,43 milliárd forintot helyeztek ki használt ingatlan vásárlása céljából, idén viszont már 178,26 milliárdot. Bár arról még nem áll rendelkezésre minden adat, hogy új ingatlanra, felújításra, építésre, vagy egyéb célokra mennyi 2020-ban a pontos összeg, feltételezéseink szerint építésre csökkentek, felújításra viszont nőttek a felvett összegek idén a harmadik negyedévben.

Ez nem csak abból következik, hogy a kedvezményes lakásáfa megszűnt az építések esetén, hanem abból is, hogy több használt ingatlan került megvásárlásra, tehát a felújítási hitelek feltehetően nőnek. Illetve, ha hihetünk a barkácsáruházak eladási statisztikáinak: rengetegen vágtak bele a nyáron a felújítási munkákba - (külföldi) utazások helyett erre fordította az időt és a pénzt.

Most vagy soha

Az, hogy ekkora összegben történt hitelkifizetés szeptemberben, számos okra vezethető vissza. Az egyik legfontosabb, hogy a szeptemberi hitelügyeket a nyáron indították, tehát amikor már a koronavírus járvány első hulláma lecsengett. Logikus, hogy sokan, akik tavasszal terveztek hitelfelvételt - főleg adásvétellel egybekötve - azok elhalasztották azt a fertőzésveszély miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tehát a hitelek egy részének folyósítása biztosan nyárról csúszott őszre. Másrészt viszont lehetséges, hogy a lakosság belátta, amit régóta hangsúlyoz a Pénzcentrum: a járvány teremtette helyzet talán soha vissza nem térő alkalom azok számára, akik most vásárolnak ingatlant saját célra, és nem befektetésként.

A legjobb kölcsönajánlatot keresed? Nézd meg a Pénzcentrum kalkulátorában a rangsort!

Természetesen nem csak a járvány tehet róla. Eleve már a tavaly júniusban bevezetett babaváró hitel konkurenciát jelentett a banki lakáskölcsönöknek, így a kamatok süllyedni kezdtek. Aztán a MÁP+ bevezetésével az ingatlanbefektetésnek akadt konkurenciája - egyre kevesebben vettek ilyen célból lakást. Az 5%-os lakásáfa eltörlése pedig visszavetette az építkezéseket.

Aztán a járvány következtében egyrészt bevezették a hitelmoratóriumot, másrészt az AirBnB-sek lehúzhatták a rolót. Ez két dolgot is előrevetít: azok, akiknek 2021-től tovább kell fizetniük a hitelüket, de már nem engedi meg az anyagi helyzetük, lakáseladás mellett dönthetnek - lesz köztük rengeteg befektető, AirBnB-s is.

A lakásárak már most is stagnálnak, ha ezek az ingatlanok is megjelennek a kínálati oldalon, akkor egy darabig még áremelkedésre nem lehet számítani. A lakáshitelek átlagos kamatai 2020 januárja óta nem mentek 4,1 fölé, szeptemberben 3,97 százalékon álltak:

Tehát jelenleg az árak kedvezőek - vagy legalább nem emelkednek napról napra -, a vevők jó alkupozícióban vannak, a hitelek kamatai is kedvezőek. Azt viszont mindenkinek egyénileg kell tudnia, neki személy szerint mi éri meg: most venne használt családi kertes házat, vagy belvárosi lakást, vagy inkább várna az újra, hiszen hamarosan indulnak a rozsdaövezeti beruházások. Azt is mindenki maga tudja, bizonytalanná válhat-e a jövőben az anyagi helyzete a járvány miatt, érdemes-e most belevágni.

A bankok kapuja nyitva áll

A Pénzcentrum kalkulátorában használt ingatlan vásárlás céljából 12 milliós hitelajánlatokat kerestünk 20 éves futamidővel. Az első 10 ajánlat esetén a törlesztőrészlet 70 ezer forint alatt volt, és a THM sem ment 3,5 százalék fölé! Azonban érdemes alaposan szemügyre venni az ajánlatokat. A törlesztőrészletekben pár forintnyi eltérés is 20 év alatt százezreket jelethet. Ha pedig megnézzük az első és utolsó ajánlatot: a THM nagyjából 07 százalékban tér csak el, azonban a teljes visszafizetendő összegek már egy millió forintban!

Ezért nem szabad sosem csak a törlesztőrészletre hagyatkozni! Meg kell nézni a THM-et, kamatperiódust, visszafizetendő teljes összeget is. Ez alapján összehasonlítva már valóban jó döntést hozhat a hiteligénylő. Ezeket az információkat személyre szabhatóan megmutatja a Pénzcentrum lakáskölcsön kalkulátora.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem