13 °C Budapest

Térképen a magyarországi hitelszakadék: ijesztő, ami ezekre a településekre jut

2020. október 14. 05:55

Jogszabály írja elő,  fizetésünk mekkora részéből törleszthetünk hitelt. Mivel az ország egyes részein más és más az átlagjövedelem, ez a szám is nagy különbségeket mutat. Dupla számok, a korábbi minimálbérnél magasabb eltérések az egyes járások közt. Továbbra is óriási a jövedelmi olló.

A devizahitelek bedőlése után, egy hasonló kataklizma elkerülésére vezette be (egyéb adósságfék-szabályok mellett) bő öt évvel ezelőtt a az MNB a jövedelemarányos törlesztési mutatót (JTM). Ez a százalékos arány azt szabályozza, hogy a havi keresetünknek legfeljebb mekkora részét költhetjük hiteltörlesztésre. Értelemszerűen a JTM kizárólag a hivatalosan bevallott jövelemünket nézi, így az, aki feketén jól keres, de minimálbérre van bejelentve, az nem sok hitelre jogosult.

A JTM egy összetett mutató, a jövedelmünk mértéke mellett függ a hitel típusától, illetve a futamidejétől is. Ha 500 ezer forintot alatt keresünk, akkor a 2020-ban érvényes JTM-korlát alapján a fizetésünk 50 százalékáig adósodhatunk el, amennyiben fogyasztási hitelt vennénk fel, vagy 10 évnél hosszabb futamidejű lakáshitelre lenne szükségünk. Ha viszont a fizetésünk meghladja a félmillió forintot, akkor nagyobb kockázatot is bevállalhatunk, mind a fogyasztási hitelek, mind a 10 évnél hosszabb futamidejű jelzáloghitelek esetében fizetésünk 60%-át fordíthatjuk hiteltörlesztésre.

FONTOS! A JTM-szabály esetében minden meglévő hitelünk törlesztőrészletét számításba veszik.

Az egyes JTM-szabályokat alábbi infografikánkban foglaltuk össze. A JTM-ről ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy nem egy állandó mutatóként kell rá tekinteni. Tavaly júliusban például a százalékos arányokat meghagyva felemelték a kezdettől fogva alkalmazott 400 ezres határt a ma is hatályos félmilliósra, amely a gyakorlatban azt jelentette, hogy többet kellett keresnie azoknak, akik a korábban ismert, megengedőbb kategória alapján szerettek volna hitelt felvenni.

Mivel az országos statisztikai adatok jól megmutatják, hogy egyes országrészekben mekkora az átlagkereset, ha ezt az adatsort rávetítjük az aktuális JTM-korlátra, kijön, hogy az ország egyes részein élők átlagosan mennyire tudnak eladósodni. Fontos hangsúlyozni, hogy természetesen mindenhol élnek a környékbeli átlagnál lényegesen jobban vagy rosszabbul keresők, de a területi átlag mégis elég plasztikusan szemlélteti az országrészek jellemző lehetőségei közti egyre nagyobb különbségeket.

Északról lefelé

Ha elindulunk a legmesszebbről, tehát a régiós áttekintésből, a Közép-Magyarországi régió áll a legjobban, ahol a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020 első féléves adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 309 042 forint. Ez alapján az ott élők átlagosan 154 és fél ezer forint havi törlesztőt fizethetnek, ami jelentősen meghaladja az átlagos feltételek melletti ilyen összegeket.

Egy 12 évre felvett 17 milliós új lakás vásárlására igényelt hitel közelítheti meg ezeket a számokat például. A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátora szerint itt 145 és 153 ezer között mozog az induló törlesztő. Persze mindez úgy, hogy egyetlen ember jövedelmét számoltuk csak bele, ami azért lakás vásárlásnál gyakran inkább oszlik. Persze az érme másik oldalaként fontos hozzátenni, hogy a JTM-be beleszámítanak a kisebb kölcsönök is, amelyeket akár korábban felvettünk.

Ahogyan haladunk tovább a régiókon - az első három helyen egyébként északi megyék foglalnak helyet -, úgy következik Közép-Dunántúl 249 713 forintos havi átlag nettóval, Nyugat-Dunántúl 248 293-mal, majd Pest megye 241 943-mal, amely négy éve önálló régió, hogy a főváros túl erős gazdasági statisztikái mellett is jusson oda uniós fejlesztési pénz.

Ezeket a számokat felezve egy kicsit alacsonyabb, mondjuk példánk kedvéért 15 milliós újlakás-hitelegy kicsit emelt, 14 éves futamidővel még mindig szépen kijön a területi átlagbérrel. Ezt követi 221 676 forintos nettóval Dél-Dunántúl, és ahogyan folyamatosan haladunk az egyébként felülről meg nem érintett kétszázas mezőhöz, úgy 211 179-cel Észak-Magyarország, 213 ezerrel Dél-Alföld és 202 ezerrel Észak-Alföld.

Ez utóbbival a korábbi 17 milliós újlakás-hitelnél maradva 12 éves ajánlatot már nem is találni, de itt még - ha a régiós átlagok legalacsonyabbját nézzük -, a futamidő kitolásával még elérhető ugyanaz az összeg. Ha a 202 ezer felével számolunk, mint maximum eltörleszthető jövedelem, akkor a 17 millió húszéves periódusban 100 ezer környéki induló törlesztővel még több banknál is kijön. Az országos átlag egyébként 262 648 Ft, amelyből már tizennégy év alatt kihordhatjuk a tizenhétmilliós hitelt.

A megyéknél nyílik az olló

Három megyében van 250 ezer fölött a jellemző kereseti mutató. Kezdve Győr-Moson-Sopron megye 271 784 forinttal, Komárom-Esztergom 258 és Fejér 254 ezerrel. A megyék oroszlánrésze - számszerint éppen egy tucatnyi - kétszáz és kétszázötvenezer közti átlagos béradattal rendelkezik. Kezdve Borsod-Abaúj-Zemplén megye 202 658-as adatával, egészen Tolna 247 ezréig.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Három megyében nem éri el a főállásúak közepes keresete a kétszázezret: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol 180 és félezer, Békésben, ahol valamivel több, mint 190, illetve Nógrádban, ami a 196 252-es adatával a legalsó kategória plafonja környékén áll. A legnagyobb és a legkisebb megyei átlag között 91 277 forint a különbség.

Ez a JTM-szabályra lefordítva több mint 45 ezres eltérést jelent a téren, hogy valaki mennyi hitertörlesztőt vállalhat a törvényi szabályozás szerint havonta. Az önálló régióként is kezelt főváros 328 ezres számával megnézve pedig több, mint 147 ezer forint a legjelentősebb differencia, amely magasabb, mint a két évvel ezelőtti minimálbér és amely 73 ezer forintnál is magasabb különbséget eredményez a hitelezési lehetőségekben.

A járásoknál látszanak a szélső értékek

Járásokra lebontva csak egy kevésbé friss adatsorból, az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) 2018-as számaiból tudunk dolgozni, de ez is látványosan illusztrálja a különbségeket. A legmagasabb egy hónapra leosztott jövedelmekkel rendelkező járás a Budakeszi, amelyhez képest a legalacsonyabb átlagos összeggel rendelkező Cigándiban ugyanez az érték kevesebb, mint fele a legmagasabbnak.

A legmagasabb egy adófizetőre jutó összes nettó havi jövedelem az alábbi járások statisztikáiban szerepel:

  • Budakeszi 264 183 Ft
  • Dunakeszi 257 460 Ft
  • Pilisvörösvári 242 621 Ft

A legalacsonyabb egy adófizetőre jutó összes nettó havi jövedelem az alábbi járások statisztikáiban szerepel:

  • Cigánd 121 244 Ft
  • Gönc 122 390 Ft
  • Kunhegyes 123 332 Ft

Ez alapján tehát míg az egyik járásban az átlag adófizető polgár 132 ezret fordíthat maximum adóssága törlesztésére, addig másutt alig több, mint 60 ezret. De talán szemléletesebb: amennyiből az egyik járásban az átlagos lakos megél, ugyanannyit a törvény szerint máshol teljes egészében fordíthatnak hitelük kifizetésére.

{{KAPCSOLODO:1098032}}

A legfelső három értékkel 17-20 éves futamidő mellett akár egy húszmilliós lakáskölcsönt is kihozhatunk egy új lakásra, ahol a havi törlesztő nagyjából pont ki is jön 120 ezer környékére. Ezzel szemben a legalacsonyabb összeggel még a húsz éves futamidő mellett is a tízmilliós hitelösszeg a maximum, amelyben tudunk gondolkodni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem