Nyitnak a bevásárlóközpontok: erre számíthatnak mostantól a magyar vásárlók

2020. május 29. 17:38

A több mint 20 bevásárlóközponttal rendelkező Indotek Group a korlátozások lazításával, május 29-től egy héten keresztül 17 bevásárlóközpontban, összesen 50 ezer maszkot oszt ki.

Az Indotek Group országszerte 17 bevásárlóközpontban, többek között 4 budapesti, illetve számos megyeszékhelyen található - például a székesfehérvári, a veszprémi, a szegedi és a debreceni - plázában indítja el kampányát. A kampány első hetében, május 29. és június 6. között az említett plázák külön e célból kialakított pontjain összesen közel 50 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét.

A kampány teljes időszaka alatt - május 29. és június 14. között - továbbá a vásárlók versenyezhetnek a legfelelősségteljesebb vásárló címért.

A koronavírus járvány magyarországi megjelenését követően a kereskedelmi ingatlanok, így a bevásárlóközpontok forgalmát tekintve is erőteljes visszaesés volt érzékelhető. A kritikus időszak az olyan, korábban is elterjedt, de kevésbé fókuszban lévő trendek előtérbe kerülésével járt, mint az e-kereskedelem, ugyanakkor a piac szereplőinek egyöntetű véleménye szerint az offline, személyes jelenléttel zajló vásárlás szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?