8 °C Budapest

Ez a hitelt menthet meg rengeteg magyar vállalkozást? Ezt lehet tudni az újdonságokról

2020. április 29. 08:26

A koronavírus-járvány következtében számos cég került igen nehéz helyzetbe. A nehéz helyzet áthidalásához nyújthat megoldást a Magyar Nemzeti Bank április elején bejelentett, a Növekedési Hitelprogram új szakaszának tekinthető NHP Hajrá program. A hazai bankoknál már elérhető az új típusú hitel, a HelloVidék pedig annak néztünk most utána, hogy milyen konstrukciókat kínálnak a magyar bankok azoknak a cégeknek, akik élnének a támogatással.

Néhány napja ismét elindult az NHP Hajrá Hitelprogram, melyet a mikro-, kis- és középvállalkozások érhetnek el, széleskörű felhasználhatóságával, rugalmas feltételeivel és nagyvonalú keretösszegével feloldhatja a jelenlegi cash-flow nehézségeket, és a jövőbeli növekedés motorjává válhat. Most annak jártunk utána, hogy milyen feltételek mellett vehető igénybe a hitel. De arra is kíváncsiak voltunk, miben térnek el egyes bankok hitelkonstrukciói.

Vállalkozásonként akár 20 milliárd forint (kb. 56,5 millió EUR) maximális hitelösszeg igényelhető, legfeljebb 2,5% fix kamatozás mellett. A minimális hitelösszeg 1 millió forint, amely nagyban elősegítheti a mikrovállalkozások hozzáférését is.

Mindehhez azonban jól megalapozott üzleti és finanszírozási tervekre, számviteli és adózási előkalkulációkra is szükség van. A megfelelő szakértelemmel elkészített dokumentáció segítheti a hitelfelvétel és projekt sikerét is. Ez garantálja, hogy a hitel ne csak túléléshez vagy az agónia megnyújtásához legyen elég

- hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.

A beruházási hitelkonstrukcióban a futamidő elérheti a 20 évet, ráadásul a lehívásra is 3 év áll nyitva. Felhasználható immateriális javak, használt vagy új tárgyi eszközök és ingatlanok beszerzésére, a már meglévő vagy bérelt, illetve lízingelt eszközök átalakítására, korszerűsítésére és kapacitásuk bővítésére, illetve akár 2020. január 1. előtt alapított vállalkozás felvásárlására is. A pénzügyi intézményeknek a hitelkérelem elbírálására két hét áll rendelkezésre az igénylés teljes körű benyújtását követően. Ha ennél is több lehetőség érdekel, olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem