9 °C Budapest

Már a földhivatalok sem fogadják az ügyfeleket: lehet, hogy ez 30 napnál is tovább tart majd

2020. március 20. 20:24

A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket. Az érdemi ügyintézés és a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos, tulajdoni lapok azonban csak elektronikusan kérdezhetők le.


Magyarországon hagyományosan az ingatlanügyintézés az egyik legkonzervatívabb terület, ahol mind a társadalom, mind a jogalkotó biztonságosabbnak tartja a papíralapú, személyes jelenlétet igénylő ügyintézést. Ennek megfelelően a Kormányhivatalok földhivatali osztályai a mindennapokban személyesen fogadják az ügyfeleket - elsősorban az ingatlan tranzakciókat lebonyolító ügyvédeket -, akik a földhivatalok pénztáraiban fizetik be az eljárási díjakat, és ezt követően az ügyintézőknél személyesen adják be az okiratokat, kérve az adásvételi szerződések és a legfontosabb okiratok érkeztetését.

Ebben a kialakult gyakorlatban hozott változást a COVID-19 járvány. A földhivatalok ugyanis eleinte a kötelező kézfertőtlenítéssel, saját toll használatával és limitált számú ügyfél egyidejű beengedésével igyekeztek elejét venni a fertőzésveszélynek. Tekintettel azonban arra, hogy a járvány a második fázisba lépett, úgy döntöttek, hogy a dolgozóik és az ügyfelek védelme érdekében inkább változtatnak a kialakult gyakorlaton.

Péntek reggel a budapesti földhivatalokba elsőként érkező ügyfeleket már az alábbi tájékoztatás fogadta. A tájékoztatás kiemeli, hogy a személyes kontaktus nem lehetséges, és hogy a kérelmeket a kihelyezett ládákban, illetve postai úton fogadják az ügyintézők. A tájékoztatás az ügyfelek megnyugtatása érdekében azt is tartalmazza, hogy az érdemi ügyintézés, a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos.

Arról, hogy a személyes ügyfélfogadás felfüggesztése milyen változásokat hozhat, dr. Babus Gábor, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csoportjának ügyvédje a következőket mondta:

  • Borítékba zárt kérelmek: Tekintettel arra, hogy a kérelmeket nem ügyintézők veszik át, hanem a földhivatalok előtt elhelyezett és egy földhivatali ügyintéző által őrzött ládákba kerülnek, javasoljuk, hogy a kérelmeket mindenki tegye borítékba. Ez biztosítja azt, hogy a kérelemhez mellékelt okiratok ne keveredhessenek el a ládában és biztosan az érintett ügyintézőhöz jussanak. Érdemes továbbá a kérelem iktatásáról és az azt igazoló széljegyről a következő napon az érintett ingatlan tulajdoni lapjának lekérésével meggyőződni.
  • Érkeztetés: A gyakorlatban az egyik legfontosabb változás az azonnali érkeztetés elmaradása lesz. A személyes ügyintézésnek fontos része volt az adásvételi szerződések és más érdemi okiratok érkeztetése. Azaz, a földhivatal az átvett eredeti példányok mellett egy további eredeti példányt "érkeztetett", jelezve, hogy a megegyező tartalmú okiratokat átvette.
    Ennek jelentősége leginkább a jelzálogkölcsönnel fedezett ingatlanvásárlások esetén van. A kölcsönt folyósító bankok ugyanis általános feltételként írták elő az adósok (az adásvételi szerződésben vevők) számára, hogy a földhivatalok által érkeztetett eredeti adásvételi szerződést mutassák be a hitelbírálatot megelőzően.
    Aggodalomra azonban nincs ok, ugyanis ha a kérelemhez plusz adásvételi szerződést (vagy más okiratot) mellékelünk, illetve egy előre megcímzett borítékot is elhelyezünk a ládában, a földhivatali ügyintéző érteni fogja a kérést, és postán küldeni fogja az érkeztetett példányokat. Fontos megemlíteni azonban, hogy a földhivatalok az okiratokból legfeljebb 1 példányt érkeztetnek. Nem érdemes ezért a szükséges példányszám plusz 1-nél több okiratot elhelyezni a ládában.
  • Szolgáltatási díj befizetése: A szolgáltatási díjak befizetésére tipikusan a földhivatalok pénztáraiban kerül sor. A földhivatalok azonban már korábban megteremtették a lehetőségét az átutalással történő befizetésnek. Átutalással történő befizetésnél fontos, hogy a megjegyzés rovatban a földhivatal által előírtakat (különösen a helyrajzi számot) feltüntessük, továbbá az is fontos, hogy az átutalásról kapott igazolást a kérelemhez mellékeljük.
Arra nem számítunk, hogy az ügyintézési idő a személyes ügyfélfogadás felfüggesztése miatt lassulna

- tette hozzá dr. Csider Magdolna, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csoportvezetője. A postai úton történő kapcsolattartás mellett azonban hasznos lenne, ha a kérelmezők feltüntethetnék e-mail címüket a beadványokon, és a földhivatalok automatikus tájékoztatást küldenének elektronikus úton a kérelmek státuszáról, feldolgozottságáról - ahogy az jelenleg ingatlanfigyelés esetén működik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem