14 °C Budapest

Meg vannak számlálva Biró Ica napjai: hamarosan ítéletet mondhatnak felette

2019. március 30. 16:02

Devizahitelesekkel együtt tüntetett Bíró Ica, aki beszédet is mondott az összegyűlt tömeg előtt. A metal ladyt egy hónap múlva kilakoltatják, hacsak a Kúria másképp nem dönt.

Iratokkal a kezében érkezett meg Bíró Ica pénteken a Markó utcába, ahol a devizahitelesek a Kúria épülete előtt tartottak demonstrációt. A metal lady beszédet is mondott az összegyűlt tömeg előtt.

Az illetékes szervekhez beadtam a papírokat, innentől kezdve pedig bíznom kell abban, hogy igazságos döntés születik

- mondta a Blikknek Bíró Ica, aki 2005-ben vett fel devizahitelt, ám a háromszorosára emelkedett törlesztőt már nem tudta fizetni

{{KAPCSOLODO:1076169}}

Otthonát elárverezték, de mint utólag kiderült, a vevő nem teljesítette a kiszabott fizetési határidőt, így akár érvényteleníthetik is az adásvételt.

Azt szeretném, hogy legalább függesszék fel a május elején esedékes kilakoltatásokat, amíg nem születik egy új és igazságos, az európai trendeknek megfelelő jogszabály

- jelentette ki.

Fogalma nem volt, mi az a svájci frank

Ugyanis ha ez így megy tovább, és a Kúria másképp nem határoz, Icának május 3-án mennie kell a házból, ahol lakik.

Azt sem tudtam, hogy mi az a svájci frank, ezt hozzáteszem

- mondta el az ATV, Jakupcsek Plusz műsorában, ahol devizahiteles kálváriájáról beszélt. Bíró Ica elmondás szerint, ő csak egy olyan hitelt akart, aminek a törlesztőit fizetni tudja. Ez néhány évig rendben is ment, utána azonban elszálltak a részletek, amit már nem tudott fizetni.

Ekkor indult meg a lavina. Az ügy most ott tart, hogy igazából már egyetlen, az üggyel kapcsolatos ingatlan sincs Bíró Ica nevén.

Mindenét pénzzé tette

Hogy elkerülje a kilakoltatást, korábban régi relikviákat - posztereket, könyveit, általa varrt ruháit, és egy róla készült, életnagyságú szobrot is - bocsátott aukcióra, hogy új életet kezdhessen, és segítse sorstársait is a bajban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egyből jött az ötlet, elárverezem a híres szobrász alkotását, dedikált könyvekkel, poszterekkel. Minden létező fórumon védekezem, és hiszek a bírók tisztességében. Sokan öngyilkosok lettek vagy ügyvédre sem telik, hogy esélyt kapjanak, ezért ajánlom fel a majdani bevétel nagy részét a nálam még rosszabb helyzetben lévő sorstársaimnak

- mondta Bíró Ica. Hozzátette: "Minden létező fórumon védekezem, még hiszek a bírók tisztességében, abban, hogy az uniós fogyasztóvédelmi jogokat ők is alkalmazzák. Talán a legfelsőbb bírósági fórumon változhat a kisemmiző ítéletem a kilakoltatásunk előtt, és mások is megmenekülnek."

Rengetegen járnak hasonló cipőben

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon. Ez a szám alig marad el az egy évvel korában regisztrált - rekordot jelentő - 3636 kilakoltatástól - írta nemrég a 24.hu.

Ráadásul tavaly egy hónappal meghosszabbították a téli kilakoltatási moratóriumot, így nem áprilistól hanem májustól lehetett ismét családokat az utcára tenni. Vagyis egy hónappal kevesebb idő alatt jött össze a több mint háromezer kilakoltatás, mint 2017-ben. A testület nyilvántartása alapján 2018-ban

  • lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt 1928,
  • lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 743,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során 318,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 204,
  • bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően pedig 19 kilakoltatás történt.

Az adatokból az is kiderült, hogy a háttérben többnyire a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelenné válása állt. Ezt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke is megerősítette, ám hozzátette azt is, összességében ezek száma azért némi csökkenést mutat. Az elnök szerint ugyanakkor az adatok magukba foglalják azokat az ingatlankiürítéseket is, amelyek nem lakóingatlanok, hanem például üzlethelyiségek voltak, így az nem jelenthető ki, hogy a több mint 3200 kilakoltatással ennyi család került volna az utcára tavaly. De hozzátette,

kilakoltatásból egy is sok, főként ha a kiskorú gyermekek is vannak a családban.

Számolj utána Te is a hitelednek!

Ha már fizetjük egy ideje a felvett hitelt, érdemes időről időre körülnézni a piacon, hogy van-e olcsóbb, alacsonyabb kamatozású kölcsön, amivel kiválthatjuk a meglévőt. Az adósságrendezés módszerével hatékonyan csökkenthetjük törlesztőrészletünket, sőt, akár több hitelt - például hitelkártya-tartozást és folyószámlahitelt - rendezhetünk egyetlen kedvezőbb adósságrendező kölcsönnel.

Egy kölcsön felvétele nem játék és nem lehet elhamarkodott a választás. Adjunk magunknak kellő időt, hogy a legjobb döntés szülessen, hiszen azonos hitelösszeg mellett két ajánlat között több tíz- akár százezer forintos különbségek is lehetnek.

A hitelek, hitelkártyák összehasonlítása ma már gyors és egyszerű egy kalkulátor segítségével. Ha hitelre van szükségünk, bátran használjuk ezeket a legkedvezőbb lehetőségek felkutatásához.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm