12 °C Budapest

Ennyien nyertek már a lakáslottón: töretlen a magyarok lelkesedése

2019. március 27. 16:04

Töretlen a magyarok bizalma az új lakásvásárlási lehetőség iránt. A szervező cég mostanáig öt kiválasztást tartott, ahol 49 család jutott lakásvásárlási jogosultsághoz.

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség (ismertebb nevén: a NOK) igazi sikertörténet. Már MNB engedélyezés alatt van a második közösség, és gyűlnek a tagok a következő közösségekben is.

Éppen egy év telt el, hogy a Nemzeti Otthonteremtő Közösség (NOK) megtartotta első kiválasztási eseményét - ami óta már lassan 50 család keresi álmai otthonát az új építésű lakások piacán. Ezzel a törvény adta előtakarékossági lehetőséggel élők 54,4 százaléka kevesebb, mint másfél év alatt szerezte meg a jogosultságát arra, hogy új lakáshoz jusson a NOK modelljében. Mindez persze azt is jelenti, hogy a NOK ügyfeleinek összes támogatott szerződéses értéke ma már meghaladja a 6 milliárd forintot - ami pedig azzal is jár, hogy az elkövetkező években minimum ennyivel - de a jelenlegi tapasztalatokat nézve - sokkal többel "pörgeti" majd az új lakások piacát.

Lakást vennél? Költöznél? Válogass több-ezer ingatlanból, új és használt lakások, telkek, hitel, CSOK 2.0 - minden egy helyen. Jöjjön az egész család, gyereksarokkal is várunk.

LAKÁS 2019 Kiállítás március 29 - 31 között a Millenáris B épületében. Egész hétvégén várunk!

A BELÉPÉS INGYENES! Bővebben >> www.lakas2019.hu

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A NOK ügyfelei eddig több mint 6,6 milliárd forint értékben kötelezték el magukat új építésű ingatlan vásárlására - ez az ún. támogatott szerződéses érték-, az eddigi tapasztalataink alapján a tényleges vásárlás több mint 11 milliárd forint értékben várható.

Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy Magyar Államkincstár már elkezdte utalni az állami támogatásokat, ami teljes egészében a beruházóknak kerülnek folyósításra. A lakásvásárlási közösség már jogosultságot szerzett tagjai idáig összesen mintegy 220 millió forintos állami támogatást használhatnak fel vásárlásuk pillanatában az általuk megvásárolni kívánt új lakásukra fordítható forrásaik mellé.

Néhány érdekes tény és adat a Nemzeti Otthonteremtés Közösség világából!

  • A mostanra megvásárolt (vagy vásárlás alatt álló lakások) között nagyságrendileg azonos arányban vannak a favorit 19,5 milliós támogatott szerződéses értékkel rendelkezők, a 4-5 millióval ill. a nagyságrendekkel nagyobb értékkel bíró ingatlanok.
  • Az elmúlt egy évben a Társaság egy új termékkel is kijött - nevezetesen a NOK Rapid elnevezésű konstrukcióval - amellyel a céljaikat gyorsabban elérni kívánó ügyfelek igényeit szolgálják ki.
  • Nehéz megjósolni az ingatlanpiaci árak jövőjét, de ma biztos, hogy a NOK által biztosított anyagi lehetőségekkel az ország egész területén bárhol jó minőségű ingatlant lehet vásárolni.
  • Sokan gondolkodnak "vegyes modellben" - azaz a vásárláshoz esetleg még hiányzó összeget más forrásból pótolják. Erre többféle lehetőség is van (vannak, akik a CSOK-kal vonják össze a NOK lehetőségeit és olyanok is vannak, akik az LTP-ben megtakarított pénzükkel lépnek be a NOK konstrukciójába.)

A NOK éppen azt a stabilitást hozza el az új építésű ingatlanok piacára, hogy folyamatosan (4-15 éves távlatban) és tervezhetően legyen kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ezzel tervezhetőbbé téve az építőipari kapacitást, hosszú távú stabil építőipari munkahelyeket teremtve, a felépülő új lakóingatlanok pedig lakóik számára egy jobb életminőséget biztosítanak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?