1 °C Budapest

Lecsapott az MNB: 18 miliós bírság a megtévesztő THM-ek miatt

2018. május 16. 15:31

Az MNB 10 millió, illetve 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet és az Oney Magyarország Zrt.-t a THM számítására és a fogyasztónak nyújtott hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban való feltüntetésére vonatkozó jogszabályok megsértéséért.

Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy a Korona Takarék Takarékszövetkezet (Korona Takarék) kézizálogkölcsöneinél, illetve az Oney Magyarország Zrt. (Oney) áruhitel termékei esetében miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) számítására, feltüntetésére és a kereskedelmi kommunikációban való feltüntetésére vonatkozó kötelezettségeinek. Eljárásai során a jegybank a Korona Takaréknál a 2014. július 1. és 2017. június 30. közti, az Oney-nál a 2016. december 1-től 2017. május 31-ig tartó időszak gyakorlatát tekintette át.

A vizsgálatok feltárták:

  • hogy a Korona Takarék számos esetben nem a vonatkozó jogszabályi képlettel, módszertannal számította ki a THM értékét,
  • az Oney áruhitel termékei esetében pedig e társaság jogsértő módon nem vette figyelembe a THM kiszámítása során a hitelkártyának - mint a hitelhez kapcsolódó szolgáltatásnak - a díját, illetve az annak kapcsán esetlegesen felmerülő egyéb költségeket,
  • a Korona Takarék (illetve vizsgált függő ügynökei, amelyek tevékenységéért ő felel) emellett számos esetben a THM jogszabályi maximumértékét meghaladó hiteldíjjal nyújtott kézizálogkölcsönöket ügyfeleinek,
  • a takarékszövetkezet számos közvetítője emellett kézizálog-hitelezési üzletszabályzatában rögzítette, hogy "a pénztártól való távozás és a tárgy átvétele után felszólalásnak helye nincs", amivel megsértették a hitelintézeti törvénynek az ügyfélpanaszok megtételének lehetőségeire vonatkozó előírásait.
  • Az MNB az Oney esetében megállapította, hogy az egyik áruházban elérhető áruhiteleinek reklámozása során - reklámújságban, egy napilapban, plakáton, reklámképernyőn, szórólapon, hitelcímkén és terméklapon folytatott, fogyasztónak nyújtott hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációjában - számos alkalommal a THM értékét jogszabálysértő módon, nem feltűnően - nem megfelelő grafikai megoldással és betűmérettel - szerepeltette. Bár szórólapos, hitelcímkés, terméklapos hirdetéseiben az áruhitel kamatát is közzétette, ehhez nem adta meg a jogszabályban előírt, a fogyasztók tájékozódását szintén segítő reprezentatív példát.

Az MNB a jogsértések miatt ma közzétett határozataiban

a Korona Takarékkal szemben 10 millió forint, az Oney-val szemben 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki,

és kötelezte az intézményeket a vonatkozó előírások mindenkori betartására. A bírság összegének megállapítása során a jegybank figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók széles körét érintették, s hogy azokkal az ügyfelek tájékoztatáshoz való alapvető joga sérült.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?