-8 °C Budapest

Hiába vásárolná vissza, behúzta Katalin lakását a Nemzeti Eszközkezelő

2018. március 12. 09:01

Hiába vásárolná vissza Katalin az Eszközkezelőtől budapesti panellakását, mivel volt férje lemondott a bérleti jogáról, így az a lakrész már az államé. És mivel Katalin csak a saját tulajdonrészét tudná visszavásárolni, a magyar állam viszont nem hajlandó vele osztatlan közös tulajdonba kerülni, ezért inkább azt a részét sem adják neki vissza, ami valaha az övé volt - írja az Index.

Katalin és férje 2006-ban vettek fel svájci frank alapú hitelt, amelyből megvásároltak egy panellakást Zuglóban, az Örs vezért tere közelében. A hitelük 10 millió forint volt, erre kezdetben havi 68 ezer forint törlesztőrészletet fizettek. Ahogy viszont sok ezer másik devizahiteles család, ők is nagyon rosszul jártak a forint-frank árfolyam összeomlásával.

2011-ben már 16 millió forintot kért tőlük a faktoring cég, amely a banktól megvette a hitelüket, a havi törlesztőjük pedig több mint 160 ezer forintra nőtt, ami bőven több volt, mint Katalin nettó fizetése. Ha ez nem lett volna elég, a válság a házasságukat is megviselte, így 2011-ben elváltak, Katalin pedig egyedül maradt a lakással, az adóssággal és a két gyermekével.

A helyzetük, úgy tűnt, jobbra fordul, amikor 2014-ben megvásárolta a lakásukat a Nemzeti Eszközkezelő. amely félig az ő, félig pedig az immár volt férje tulajdonában volt. Ezzel pedig mindketten bérlőkké váltak a lakásban. Ez nagy megkönnyebbülés volt, hiszen 160 ezer forint helyett csak havi 15 ezer forintot kellett fizetniük a lakásért bérleti díj formájában. Sőt, a szerződés szerint hatvan hónapig még visszavásárlási joguk is volt az ingatlanra. Csakhogy amikor Katalin tavaly tavasszal közölte, hogy szeretné visszavenni az ingatlant, az Eszközkezelő arról tájékoztatta, hogy sajnos ez lehetetlen.

Az indoklás szerint a volt férje lemondott a bérleti jogáról, és így a visszavásárlási jogáról is, így a férje lakrésze már az államé. És mivel Katalin csak a saját tulajdonrészét tudná visszavásárolni, a magyar állam viszont nem hajlandó vele osztatlan közös tulajdonba kerülni, ezért inkább azt a részét sem adják neki vissza, ami valaha az övé volt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 17:41
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.Cégis...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?