16 °C Budapest

Tízezreket kaszálhatsz 2018-ban ezekkel a kártyákkal

2018. január 8. 05:45

A 2008-as válság kitörése után a hitelkártyával rendelkező háztartások közül is sok bajba került. A negatív tapasztalatok miatt sokan még hallani sem akarnak erről a banki termékről. Mások viszont, akik rendszeresen - és rendeltetésszerűen - használják kiélvezik a vásárlásaik után járó pénzvisszatérítéseket. Az alábbiakban röviden áttekintjük, hogy jelenleg milyen ajánlatokat találhatunk.

Az MNB tavalyi adatai szerint jelenleg Magyarországon kevesebb, mint 1,4 millió hitelkártya van forgalomban. Ez a szám a 2008-as válságot megelőzően még 1,6-1,7 millió környékén mozgott. A válság következtében ezt a hiteltípust is kevesebben vették igénybe, illetve felmondták a már meglévő hitelkereteket.

Gyakorta előfordul ugyanis, hogy az emberek a hitelkártyára - de igaz ez a folyószámlahitelekre is - inkább vésztartalékként tekintenek, és akkor használják ki a keretet, amikor pénzügyi nehézségeik támadnak.

Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy ez mennyire rossz döntés, hiszen a hitelkártya az egyik legdrágább hiteltípus.

Rendeltetésszerű használata esetén azonban meghatározott időtartamra ingyenesen használhatjuk a bank pénzét, sőt, a költéseink után pénzvisszatérítést is kaphatunk.

Milyen ajánlatokat találhatunk jelenleg?

A hitelkártyákat hitel voltuk ellenére nem érdemes a THM-jük alapján összehasonlítani, hiszen a kártya rendes használata esetén úgysem kell kamatot fizetnünk. Egyébként e tekintetben nincsenek túl nagy eltérések, a legtöbb ajánlat esetében a THM valahol 35 és 40 százalék között található.

Akárcsak sok más banki terméknél, a hitelkártyáknál is számít, hogy mekkora nettó jövedelmünk van. Egyrészt ennek függvénye, hogy egyáltalán kaphatunk-e hitelkártyát, másrészt pedig bizonyos kártyákat csak a magasabb jövedelmű ügyfeleknek tartanak fent a bankok. Mi most egy átlagos, 200 ezer forintos jövedelmet vettünk alapul, és az ezzel a fizetéssel elérhető hitelkártyák között néztünk szét. Az elérhető kondíciós listák alapján most hat terméket mutatunk be.

Ekkora jövedelemmel már gond nélkül igényelhetünk hitelkártyát a CIB-nél, amely minden forintban történő vásárlás után 1 százalék jóváírást ad. További 2 százalékot kapott a választott kategóriában történő vásárlások után. Az éves visszatérítés 50 ezer forintban van maximalizálva.

A K&H Banknál minimum 20 ezer forintot kell havi szinten vásárlásra költeni, ha szeretnénk visszatérítést kapni. Ha ezt teljesítjük, akkor a teljes összeg után kapunk 2 százalékot, de maximum havi 3 ezer forintot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Évi 30 ezer forintot takaríthatunk meg az OTP Bank hitelkártyájával. Ennél a terméknél alapvetően 1 százalékot írnak jóvá a vásárlások után, de további +2 százalékot adnak, ha a három partnerüzlet egyikében használjuk a kártyát.

Szintén 1 százalékot térít vissza az élelmiszerüzletekben történt vásárlások után a Raiffeisen, valamint 3 százalékot a műszaki és elektronikai áruházakban való vásárlások után. Ugyanakkor negyedévente változó kategóriákban 5 százalékot is visszakaphatunk, ha ezzel a kártyával vásárolunk. Negyedévente maximum 10 ezer forintot térítenek vissza.

Szintén 1 százalékot takaríthatunk meg, ha a Budapest Bank hitelkártyájával vásárolunk. Amennyiben tankolunk, vagy egyszerűen csak a benzinkúton vásárolunk, akkor a visszatérítés mértéke 3 százalék. Utóbbi vásárlások esetében a bank mindössze 900 forintban maximalizálja a visszatérítés mértékét, ám az egyéb vásárlások tekintetében ez az összeg jóval magasabb, egészen 10 ezer forint.

A hitelkártyákat és a klubkártyákat ötvözi a Cetelem. Az ő termékükkel alapjáraton csupán 1 százalékot kapunk vissza a vásárlásaink után, azonban ha a vállalat partnerüzleteiben vásárolunk, akkor akár 15 százalékos kedvezményt is kaphatunk a kártya használata esetén.

Ez a néhány példa talán elegendő ahhoz, hogy lássuk, egy kis odafigyeléssel tízezreket is nyerhetünk éves szinten ezzel a banki termékkel. Nekünk csupán azt kell átgondolnunk, hogy milyen típusú üzletekben vásárolunk a leggyakrabban, és ezek alapján kiválasztani egy számunkra kedvező hitelkártyát. Ebben segítségünkre lehet a Pénzcentrum kalkulátora is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem