A közszolgálati dolgozók január 20-ig kérhetik az otthonteremtési támogatást, de a cégeknél sok helyen most döntenek más kedvezményről is.
Az alig két éve, 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk. több rendelkezését is módosították arra hivatkozva, hogy azok a gyakorlati alkalmazásuk során nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével mutatjuk a legfontosabb részleteket.
Az elfogadott jogszabály módosítja a törvény leginkább kritizált, a banki finanszírozás és biztosítékaira vonatkozó szabályrendszerét. Emellett a módosítás egyes személyiségi jogi kérdéseket érint, összhangba hozza a Ptk. és az értékpapírjogi szabályokat, valamint kitér a szülőtartás résszabályainak módosítására is. Külön érdekessége a jogszabálynak, hogy hozzányúl a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó, az új Ptk. bevezetésekor nagy sajtóvisszhangot kiváltó szabályokhoz.
Összességében elmondható, hogy a módosítások alapvetően gyakorlati jellegűek és a kezdeti elképzelések, valamint a szakmai egyeztetések keretében ismertetett tervekhez képest jóval kevesebb területet érintenek.
Zálogjogi és a hitelezést érintő egyéb szabályok
Az október 1-től változó zálogjogi szabályozás egyik érdekessége, hogy a régi Ptk. által ismert önálló zálogjog újra alkalmazható lesz. Ezáltal az önálló jelzáloghitelezést végző bankoknak újból lehetőségük lesz arra, hogy önállóan átruházható zálogjogot alapítsanak a követelésük biztosítására, ami újra megteremti a lehetőséget arra, hogy a javukra alapított önálló zálogjogot továbbruházzák a saját finanszírozóiknak, így biztosítva a hitelezésükhöz szükséges forrást. Ehhez a változáshoz a jogalkotó a hitelezés fellendítésének reményét fűzi.
Már július 1-től hatályba lépnek további, a hitelezési tevékenységet élénkítő változások. Újból lehetőség lesz arra, hogy finanszírozó bankok biztosítéki céllal vételi jogot alapítsanak. Ez a bankok számára többletbiztosítéki lehetőséget nyújt, hiszen ha a hitelfelvevő nem teljesíti fizetési kötelezettségeit, úgy a bank egyoldalúan megszerezheti az opció tárgyát képező dolog tulajdonjogát Fontos, hogy a változás csak vállalkozások részére engedi meg ilyen jellegű biztosítékok alapítását, a fogyasztóknak nyújtott hitelek során a bankok továbbra sem kérhetik, hogy valaki biztosítékként opciót nyújtson.
A hitelezés élénkítése szempontjából ugyancsak lényeges változás, a hitelezési tevékenységet könnyíti azon szabályozás is, amely szerint július 1-jétől könnyebbé válik a követelések és az azokhoz kapcsolódó szerződések átruházása, a jogosultak közötti szerződés-átruházás esetén ugyanis a biztosítékok a kötelezett külön hozzájárulása nélkül is fennmaradnak. Ezen változás alapján a bankoknak lényegesen egyszerűbb lesz majd megválniuk a nem kívánatos hitelektől, ugyanis azokat a biztosítékokkal együtt tudják majd átruházni külön hozzájárulás nélkül.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megjegyzendő, hogy a kezdeti tervekkel ellentétben a módosítás nem érinti a sokat vitatott hitelbiztosítéki nyilvántartásra vonatkozó szabályokat. Így a külön nyilvántartásban (pl. cégnyilvántartás vagy gépjármű-nyilvántartás) nem regisztrált dolgokon, ún. alapított zálogjogokat tartalmazó nyilvántartás továbbra sem fog "közhiteles nyilvántartásnak" minősülni, azaz az továbbra is csak tájékoztató jelleggel fogja tartalmazni az adott tárgyon alapított zálogjogot.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








