19 °C Budapest

Ha így veszel lakást, még hitelt sem kell felvenned hozzá

2015. november 30. 11:31

Eddig már több ezren jutottak könnyebben lakáshoz a CSOK-nak köszönhetően, azonban nem mindenkinek jelent akkora segítséget a támogatás, mint azt elsőre gondolnánk. A vidéki házvásárlók viszont sokszor a teljes vételárat kifizethetik a kedvezményből, így nekik hitel felvételére sincs szükség.

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) több ezer magyar családnak segít a lakáshoz jutásban, de nem mindenkinek elég a támogatás ahhoz, hogy teljesen kifizesse az ingatlan vételárát.

Mennyi önerő kell a CSOK mellé?

A bankok gyakorlata elér, hogy a CSOK-ot beszámítják-e az önerőbe vagy sem. Jellemzően már meglévő gyermekek esetén elfogadják, míg előre bevállalt gyerekeknél nem számítják be az önerőbe a támogatást.

Annak ellenére, hogy a legtöbb igénylőnél beleszámítják az önerőbe a támogatást, a legtöbb esetben emellett plusz pénzre van szükség ahhoz, hogy megvásárolhassa a család a kinézett ingatlant.


Ez alól kivételt képeznek azok a vidéki (jellemzően az ország középső, keleti és északi régiójában található), kisebb értékű ingatlanok, melyek vételárát a CSOK összege egy az egyben fedezi.

Ilyen lehet például egy 90 négyzetméteres hasznos alapterületnél nagyobb, 2 millió forint vételárú ház, melyet egy 3 gyermekes család meg tud vásárolni csak CSOK-ból, önerő és kölcsön nélkül

- mondta a Pénzcentrum kérdésére Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője.

Mekkora hitelt kell felvennünk a CSOK mellé?

Törvényi előírás alapján a fedezetül felajánlott ingatlan forgalmi értékének maximum 80 százalékáig nyújtható kölcsön, ezt a jegybank hitelfedezeti mutatója (HFM) szabályozza. A bankok tényleges finanszírozási aránya sok esetben nem éri el a 80 százalékot, jellemzően 70-75 százalékos aránnyal lehet számolni.

Azoknál a hiteleknél, ahol a lakás vételára 5-15 millió forint közötti, és nem kapcsolódik CSOK, az igénylők ki is használják a maximális hitelösszeget, így ezeknél a kölcsönöknél gyakran a lakás értékének a 70-75 százaléka körül mozog a felvett hitel összege

- tette hozzá Fitos Szilárd.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ehhez képest érdemes megnézni a nagyobb értékű lakásokat is, amelyekhez nem igényelhető támogatás a magas vételáruk miatt. Ezeknél az ingatlanoknál a vevők a vételár felével eleve rendelkeznek, így csak a lakás árának nagyjából felét veszik fel hitelként.

A CSOK-kal érintett ügyleteknél egyébként hasonló eloszlás tapasztalható. A támogatásnak köszönhetően azonban azon ügyfelek számára is megvalósulhat az otthonteremtés, akik a CSOK nélkül nem rendelkeztek a vásárláshoz szükséges önerő minimummal. Így az ő esetükben is 70-75 százalékos HFM a jellemző 5-15 milliós nagyságrendű lakásvásárlás esetén.

A nagyobb értékű lakóingatlant vásároló CSOK-os családokra szintén jellemző, hogy a vételár nagyobb hányada rendelkezésükre áll készpénzben, általában egy korábbi lakás értékesítéséből származik ez az összeg. Így attól függetlenül, hogy CSOK-ot vesznek igénybe vagy sem, a felvett hitel a lakás árának nagyjából fele. Egy 25 milliós használt családi ház vásárlásánál ugyanis a két gyermek után járó 1,3 millió forint összegű támogatás aránylag alacsony az ingatlan teljes értékéhez, illetve a felvett hitelösszeghez képest.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm