Különadó-bevezetés és -emelés nem lesz, az állami cégeknél keletkező profit viszont elvonásra kerülhet - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
A kamatok csökkenése nemcsak a lakáshitelekre, hanem az autólízingekre is jó hatással volt. Nem ritka ugyanis a 10 százalék körüli ajánlat, de olyan bankot is találunk, ahol már 2,5 százalékos kamattal tudunk autót venni magunknak.
Az autóhiteleket mára szinte teljesen leváltották a lízing alapú finanszírozások, ráadásul a használt autókra is kedvező kamatozással juthatunk kölcsönhöz. Sok feltételt kell teljesíteni ahhoz, de nem lehetetlen, hogy igen kedvező, 2,5 százalékos teljes hiteldíj mutató (THM) mellett kapjunk kölcsönt.
Egyre olcsóbb autót venni hitelre
Az általános, mindenki által elérhető ajánlatok kamatai sosem látott alacsony szintre csökkentek, köszönhetően a jegybanki alapkamat csökkenésének. Mi a legjobb ajánlatot már alig több mint 10 százalékos THM-mel találtuk a Porsche Banknál, ami kalkulációnk szerint 21 ezer forintos törlesztőrészletet jelent.
A 2,5 százalékos ajánlatnál csak új autóra lehet felvenni, így ott hasonló feltételek mellett 2 millió forintra rúg a kölcsön összege.
Ennek persze szigorú feltételei vannak, például az, hogy csak új Skodát vehetünk belőle. Ha a többi ajánlattal is össze szeretnénk hasonlítani, akkor azt láthatjuk, hogy a fenti feltételekkel 2 millió forint felvétele öt éven keresztül havi 35 ezer forintba kerülne nekünk.
A többi ajánlat is érdekes lehet, hiszen a Porsche olcsó kölcsönénél csak néhány százalékponttal magasabb lízingek közül is válogathatunk. A Merkantil konstrukciója végzett a második helyen a kamatfizetés szempontjából, 22 ezer forintos törlesztőrészlettel.
Alig van különbség, hogyan válasszunk bankot?
Mivel a bankok konstrukciói között alig van különbség, ezért más szempontokat érdemes figyelembe venni a finanszírozó kiválasztásakor. Autókereskedésben kötött szerződés esetén gyakran a szalonnak (vagy használtautósnak) van egy partnere, akivel a szerződést megköthetjük, ők sok esetben igen kedvező ajánlatokat tudnak adni a keretszerződésnek köszönhetően. Emiatt főleg akkor kell bankot keresnünk, ha
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- elégedetlenek vagyunk a szalon ajánlatával, vagy
- nincs ilyen keretszerződése a szalonnak egy bankkal sem.
Ez utóbbi esetben a saját bankunkhoz érdemes fordulni, ha ugyanis régebben ügyfelek vagyunk, akkor lehetséges, hogy kapunk valamennyi kamatkedvezményt, például jövedelem beérkezése esetén, vagy ha megtakarításaink is ennél a pénzintézetnél vannak. Emellett érdemes lehet figyelembe venni azt is, hogy helyileg hol van a közelünkben bankfiók.
Felvehetünk egyáltalán ekkora hitelt?
Januártól az autófinanszírozásnál is alkalmazni kell a jegybank jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szabályát. Ennek lényege, hogy a felvett kölcsön törlesztőrészlete nem haladja meg az igazolt nettó jövedelmünk 50 százalékát. Ez alól kivételt képez, ha a havi összjövedelmünk meghaladja a 400 ezer forintot, ugyanis így a jövedelem 60 százalékát is törlesztésre fordíthatjuk. Ez utóbbi esetben viszont valószínűleg már eleve nem a 2 millió forint értékű használt autók között válogatunk.
Szintén januártól érvényes a hitelfedezeti arány mutató (HFM), amely meghatározza, hogy mekkora önerőre van szükség az autó megvásárlásához. Eszerint autóhitelnél az ár háromnegyedét (75 százalék) fizethetjük hitelből.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Milliárdos munka kezdődik a Budai Várban
- Teljesen átalakíthatja a magyar nyugdíjrendszert egy javaslat, a gyerekek is számítanának
- Kiszámolta a nyugdíjguru, hogy pontosan mennyi pénzt kaphatnak novemberben az idősek
- Horgász a pácban: életmentő akció a Balatonon
- Ilyen még nem volt a Facebookon
- Hiába érkezett a mentőhelikopter: egy hét után elhunyt a megyei gólkirály
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


