Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete - mondta a gazdasági bizottság fideszes a testület keddi ülésén
Rogán Antal elmondta: 51 százalék esetében egyértelműen csökkent, 26 százaléknál változatlan maradt. Kifejtette, hogy a tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, hiszen a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál 17 százalékkal drágább jelenlegi svájci frank árfolyam hatásától.
Rogán Antal hangsúlyozta: akiknek nőtt a törlesztőrészlete, azok egy része már több mint 90 napja nem tudja törleszteni a hitelét.
- emelte ki, hozzáfűzve, hogy a kérdés megoldására vonatkozó javaslat akár nyáron a kormány és a parlament elé kerülhet.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






