A karácsonyi túlköltekezés után sokan szembesülnek pénzügyi nehézségekkel. Ám ezeket azért lehet enyhíteni.
Törvényi felhatalmazás alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 16 pénzügyi intézménnyel szemben indít közérdekű keresetekkel pereket, a forint alapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel, kölcsön, lízingszerződéseivel kapcsolatos tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt.
Tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben indít hivatalból közérdekű pereket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. április 30-ig a 2014. évi XXXVIII. (Kúria törvény), illetve a 2014. évi XL. törvény (elszámolási törvény) felhatalmazása alapján.
A jegybank célja ezen eljárásokban az, hogy a Fővárosi Törvényszék állapítsa meg:
Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettsége keletkezik valamennyi olyan fogyasztó esetében, amelyeknél az adott kikötést alkalmazták. Az eljárást tehát az érintett ügyfeleknek nem kell külön kérniük, azokat a fogyasztók nevében indítja el a jegybank.
Az elszámolási törvény szerint a bíróságnak a tárgyalást legkésőbb a keresetlevél vizsgálatától számított 15. napra kell kitűzni, és az ügyet a tárgyalás kitűzésétől számított 45 napon belül el is kell bírálnia. A bíróság az eljárásban kizárólag azt vizsgálja, hogy a tisztességtelennek tartott szerződéses kikötés a Kúria törvényben meghatározott elvek szerint tisztességes-e. Ez alapján a következő döntéseket hozhatja: а szerződéses kikötés tisztességes, s így а keresetet elutasítja; vagy а szerződéses kikötés tisztességtelen, s ezért érvénytelen.
Az elszámolási törvény alapján az MNB 2015 márciusában 210 pénzügyi intézménytől kapott adatszolgáltatást arra vonatkozóan, hogy azoknál sor került-e 2010. november 27. és 2014. július 19. között egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést eredményező szerződésmódosításra.
Ha utólagosan - 2016. december 31-ig megindított eljárásában - olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja az érintett intézményt a perindításhoz szükséges kivonatok benyújtására, és utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben.Törvényi felhatalmazás alapján az MNB 16 pénzügyi intézménnyel szemben indít közérdekű keresetekkel pereket, az azok forint alapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel, kölcsön, lízingszerződéseivel kapcsolatos tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt.
Ezeket a bankokat perli be most az MNB:
1. AEGON Magyarország Hitel Zrt.
2. BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet
3. CIB Bank Zrt.
4. CIB Lízing Zrt.
5. Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe
6. FHB Jelzálogbank Nyrt.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
7. FHB Kereskedelmi Bank Zrt.
8. Magyar Cetelem Bank Zrt.
9. MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
10. MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.
11. OTP Bank Nyrt.
12. OTP Jelzálogbank Zrt.
13. Örkényi Takarékszövetkezet
14. SOPRON BANK BURGENLAND Zrt.
15. UCB Ingatlanhitel Zrt.
16. Zalavölgye Takarékszövetkezet
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








