11 °C Budapest

Egy évvel meghosszabítják az NHP igénylési határidejét

2014. október 29. 12:31

Meghosszíbbították a Növekedési Hitelprogram második szakaszát. A hitelszerződések megkötésére vonatkozó jelenlegi, 2014 végi határidő 2015 végére tolódik ki, a hitelek lehívására pedig, ahogy jelenleg is, egyes hitelcélok esetén további fél év áll majd rendelkezésre.

A Növekedési Hitelprogram (NHP) két szakasza keretében mostanáig összesen több mint 16 ezer kis- és középvállalkozás jutott hitelhez, mintegy 1140 milliárd forint összegben, ami a jelenlegi KKV-hitelállomány több, mint 20 százaléka. Tekintettel a program második szakasza szerződéskötési időszakának közelgő, 2014 végi határidejére, a hitelintézetek és az üzleti szféra szereplői kérték a Magyar Nemzeti Banktól a program meghosszabbítását. A hitelkeresleti és hitelkínálati tényezőket mérlegelve a Monetáris Tanács indokoltnak tartja a program fenntartását egy újabb átmeneti időre, amíg nem várható javulás az NHP-n kívüli piaci hitelezés alakulásában.

Továbbra is jelentős kereslet mutatkozik a KKV-k részéről az NHP kertében elérhető fix kamatozású, hosszú futamidejű forinthitelek iránt, ami nagyban javítja a kiszámíthatóságot és ezáltal a vállalatok jövőbeli aktivitásának tervezhetőségét. Eközben a piaci hitelkínálati kondíciók továbbra is szigorúbbak annál, mint azt a gazdasági növekedés és a bankok közti verseny indokolná. Bár a jegybanki kamatcsökkentések hatására a piaci alapú vállalati hitelek kamatszintje érdemben mérséklődött, továbbra is számottevő a különbség az NHP-s és az NHP-n kívüli finanszírozási költség között, különösen a hosszabb futamidejű hitelek esetén.

Az NHP jelentős lökést adott a vállalatihitel-piacnak. A jegybanki program hatására a teljes vállalatihitel-állomány évek óta tartó erőteljesen csökkenő trendje megtört, míg a KKV-hitelállomány már emelkedik. Az NHP nélkül a teljes vállalati, illetve a KKV-hitelállomány az MNB becslése szerint éves alapon továbbra is mintegy 4, illetve megközelítőleg 6 százalékos zsugorodást mutatna.

Szintén indokolt a program meghosszabbítása az EU-s források lehívásában rejlő lehetőségek maximális kihasználása érdekében. Az EU-s pályázatok jelentős része ugyanis várhatóan jövő év folyamán kerül majd meghirdetésre. A pályázatok kiírása jelentős keresletet támaszthat mind az EU-s támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek, mind az ezekhez kapcsolódó beruházási hitelek iránt. A program második szakasza időkeretének meghosszabbítása és ezáltal a hosszú futamidejű, fix kamatozású hitelek piacának működése nagymértékben segít az EU-s források lehívásában és optimális felhasználásban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindezekre tekintettel a Monetáris Tanács döntése értelmében a program második szakaszának jelenleg 1000 milliárd forintos, de szükség esetén - a mindenkori makrogazdasági környezet és hitelezési folyamatok fényében - további 1000 milliárd forinttal megemelhető keretösszege 2014 végét követően is elérhető marad a kis- és középvállalkozások számára. A szerződéskötés határideje 2015. december végére módosul, és ahogy jelenleg is, a teljes hitelösszeg lehívására egyes hitelcélok esetében további fél év áll majd rendelkezésre, így a folyósítások 2016. június végéig kezdeményezhetők. Az MNB megítélése szerint az NHP rendelkezésre állási idejének meghosszabbítása lehetővé teszi, hogy még több kis- és középvállalkozás jusson stabil finanszírozáshoz, segítve ezzel tevékenységük bővítését, versenyképességük javulását, hozzájárulva ezzel a gazdaság növekedéséhez és a foglalkoztatottság emelkedéséhez.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 27. 11:57
Az Egyesült Királyság gazdasága évek óta szenved, a fogyasztás alacsony, miközben a megtakarítási rá...
MEDIA1  |  2026. február 27. 11:23
A Médiatanács jogsértést vélelmez az RTL Magyarországhoz tartozó, de luxemburgi joghatóság alatt műk...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
iO Charts  |  2026. február 27. 08:48
A legtöbb hagyományos befektető azért égeti meg magát a Web3 világában, mert a tőzsdén tanult fegyel...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom