Másfélszeres növekedés a lakáshitelezésben

Pénzcentrum
2014. augusztus 18. 12:02

Az idei év első hat hónapjában 57 százalékkal nőtt a háztartásoknak kihelyezett lakáscélú hitelek szerződéses összege, az előző év azonos időszakához képest. A bővülés összefügg a hitelkamatok kitartó csökkenésével, valamint a lakáspiacon tapasztalható fellendüléssel.

Csaknem kétharmaddal több új lakáscélú hitelt folyosósítottak a háztartásoknak 2014 első hat hónapjában, mint egy évvel korábban. A kimagasló növekedési mutatóban a bázishatásnak is jelentős, de nem kizárólagos szerepe van, mivel 2013 első félévében történelmi mélységben volt az új lakáshitelek szerződéses összege. Azt, hogy nem csak bázishatásról van szó, és valóban élénkülés tapasztalható a lakáshitelezésben, jól mutatja, hogy 2013 második félévéről 2014 első félévére is növekedés látható az új hitelek összegében, 12 százalékos. Ez a növekedés annak fényében is jelentős, hogy a hitelezési piac szezonális, a hitelkihelyezések jellemzően az év második felében szaporodnak meg. Így az első féléves teljesítmény az egész évre komoly növekedést vetít előre. Bár a hitelezési aktivitás még messze van a válság előtti szinttől, a trendek bizakodásra adnak okot.

A fellendülés mögött egyrészt a már említett bizalomnövekedés áll, másrészt a hitelkamatok kitartó csökkenése. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a lakásárak csökkenése megállt, ideális beszállópontot biztosítva a lakáspiacon, amit egyre többen ki is használnak.

Az átlagos hitelköltség mutató lakáscélú hitelek esetében 27 hónapja folyamatosan csökken, 2014 júniusára már a 2008-ban folyósított CHF alapú devizahitelek szintjén állt. Az MNB az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentette az alapkamatot, de egyre kisebb lépésekben. A monetáris lazításnak egyelőre nincs deklarált határa,

nés az átlagos hitelköltség mutatóban is megmutatkozik. Az egyre kisebb ütemű kamatcsökkentés azt is jelentheti, hogy további jelentős csökkenés a hitelkamatokban már nem várható, így a legjobb időpillanat a felvételre most van.

"Úgy látjuk, hogy többségben vannak a biztonságra törekvők, sok estben az ügyfelek a hosszabb, akár 5-10 éves kamatperiódusú hiteleket preferálják. A hosszú kamatperiódussal egyrészt egy esetleges kamatemelkedés nem jelent automatikus törlesztő részlet növekedést. Másrészt a hosszú kamatperiódusos termékek keresettsége azt mutatja, hogy az igénylők nem számítanak további jelentős kamatcsökkentésre, és a mostani alacsony kamatokat próbálják hosszú távra biztosítani" - mondja Bánfalvi László az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) ügyvezető igazgatója.

A hitelfelvételi kedvet az éledező lakáspiac is erősíti, az árak 2008-ról 2013-ra 15-20 százalékkal csökkentek, de az árcsökkenés tavaly megállt, így egyre többen szánják rá magukat ingatlan vásárlásra. Ez érezhető a kereslet bővülésén, ami az előző év első félévéhez képest több mint 10 százalékos. A kedvező hangulatban nőtt a hitelből vásárlók aránya is. Amíg az elmúlt években csak az ingatlanvásárlások 10-15 százalékát finanszírozták hitelből, az első félévben ez az arány 20 százalék körülire nőtt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mit, mennyit és mire?

A kedvező kamatkörnyezet miatt a piaci kamatozású hitelek a legnépszerűbbek, de sokan választják az államilag támogatott hiteleket is. Az Otthon Centrum Hitel Center által folyósított hitelek esetében tavaly az átlagos hitelösszeg 6 millió forint körül mozgott. Ez ebben az évben, az év elején 6,5 millió volt, de az utóbbi pár hónapban már a 7 milliós szintet is átlépte. A növekvő átlag hitelösszeg egyértelműen igazolja a magasabb hitelfelvételi kedvet. A hitelcélok között egyértelműen a lakásvásárlás vezet. A felújításra felvehető hitelek is egyre inkább keresettek, egyre többen érdeklődnek a "zöld hitelek" iránt is, amivel lakásuk, házuk energiahatékonyságát tudják javítani.

Az idei évben a lakáshitelek iránt az érdeklődés eddig töretlen. Ameddig fennáll a kedvező kamatkörnyezet és a hitelezés általános feltételeiben nem áll be lényeges negatív változás, azt várjuk, hogy a kihelyezések is legalább ezen a szinten maradnak, illetve lassan emelkednek. Átütő trendfordulóra azonban egyelőre nem számíthatunk, az MNB legfrissebb, májusi előrejelzése szerint a háztartások 2016 első negyedévéig még nettó hitel visszafizetők lesznek.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm