A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
A bankoknak jól kell sáfárkodni a tulajdonosaik által rájuk bízott vagyonnal, és mivel Magyarországon magas a nem fizető hitelek aránya, és kiszámíthatatlan a gazdasági környezet, ezért nem csökkentek a kamatok a svájci alapkamat csökkenése ellenére sem - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a Hír Tv műsorában. A szakember az árfolyamrés, az egyoldalú szerződésmódosítások és a devizahitelek forintosítása kapcsán is nyilatkozott.
Kovács Levente főbb kijelentései:- A kérdésre, hogy a svájci alapkamat csökkenése mellett miért emeltek kamatot a bankok a devizahiteleknél, így válaszolt a főtitkár: a bankoknak a tulajdonosi érdekekre is figyelemmel kell lenni, ami azt jelenti, hogy jól kell sáfárkodni a rá bízott vagyonnal. Magyarországon olyan magas mértékű a hitelek nem fizetése, és a jogbiztonság és a kiszámíthatóság is olyan kérdéseket vet föl a bankszektor számára, ami azt eredményezte, hogy ezen kamatok mellett is masszívan veszteséges a bankszektor. A kamatszint az adott ország kiszámíthatóságát, az ügyfelek hitel visszafizetési szokását tükrözi, ezt építették az árakba,
- a legnagyobb magyar bank, az OTP a külföldi leánybankjai miatt nyereséges, a hazai banküzem minden esetben szomorú képet mutat,
- az árfolyamrés kapcsán a bankoknak ki kell dolgozni azt a módszertant, ahogyan az árfolyamrést el kell számolni. Ezt a jegybank ellenőrzi, majd ez alapján automatikusan kapják meg az ügyfelek a pénzt kamatos kamattal. Az elszámolást szabályozó szeptemberre várható törvény fogja megadni, hogy készpénzben vagy tőke csökkentésével kapják vissza ezt.
- az egyoldalú szerződésmódosításoknál a bankoknak 30 napja van arra, hogy a múltban használt szerződéses szövegeket jogerős bírósági határozattal megerősítsék. Amennyiben jogszerű volt, akkor a bankoknak nem kell fizetnie. Ha nem volt jogszerű, akkor ugyanebben a várható időpontban kell rendezniük az ügyet,
- a bankszektor az elmúlt 10 évben jogkövető módon járt el. Most a Kúria új pontokat vezetett be, és ezt kéri számon a bankokon,
- az árfolyamrés tisztességessége kapcsán a főtitkár elmondta: a bankoknak nem volt svájci frank betétjük, forintbetétjük volt. Ezért a forintbetétből svájci frankot kellett csinálni: ezt hívják swap, deviza határidős ügyleteknek, aminek van költsége. Az árfolyamrésből fedezte a bankszektor ezt a költséget,
- a devizahitelek forintosítása és az árfolyamkockázat kapcsán elmondta, hogy a hitelfelvételnél az ügyfelek a szóbeli tájékoztatás mellett kockázatfeltáró nyilatkozatot is aláírtak, ami annál jóval bővebb tájékoztatást adott. 2008-ban az akkori felügyelet és a jegybank szakemberei a bankoknak azt jelezték, hogy végső esetben 180 forintig is gyengülhet a svájci frank. Úgy látszik, hogy a felügyelő hatóságoknak is volt némi tévedése ebben a kérdésben. Ha ők tévedtek, akkor egy akkori ügyintéző is hihetett mást.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. augusztus 11. 16:50
Media1
2026. július 16. 18:28
MEDIA1 | 2026. augusztus 11. 17:31
Súlyos betegség következtében életének 61. évében elhunyt Kis Ervin Egon újságíró, dokumentumfilmes,...
Bankmonitor | 2026. augusztus 11. 16:50
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor...
Holdblog | 2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet | 2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Hitel legolvasottabb
1
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 11. 19:01

Pénzcentrum | 2026. augusztus 11. 17:56

Agrárszektor | 2026. augusztus 11. 18:32




