A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt.
Százezer forintnál is többet spórolhatnak meg évente azok, akik meglévő jelzáloghitelüket kedvezőbb kamatozású forinthitelre tudják cserélni. Egyre több bank igyekszik is kihasználni a forinthitelek alacsony kamatszintjét arra, hogy más bankok ügyfeleit átcsábítsa. Tavaly még alacsony lángon égett ez a piac, a tartósan alacsony kamatszint azonban egyre fontosabbá teszi a hitelkiváltásokat a lakossági hitelpiacon. Értékes ügyfelek ezreit veszíthetik el így idén egyes bankok.
Mivel a már folyósított forinthitelek nagy része kamattámogatott vagy referenciakamatozású, elsősorban nem ezeknél érdekes a hitelkiváltás lehetősége. Nagyobb tömegben inkább azok a devizahitelesek gondolkodhatnak el ezen, akik
- nem számítanak érdemi vagy tartós forinterősödésre, viszont
- tartósan alacsony forint-kamatszintet várnak, illetve
- valamiért nem léptek be az árfolyamgátba (ide tartozik a többség).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai ugyanis azt mutatják, hogy ma az újonnan felvehető forintalapú lakáshitelek átlagos kamatszintje alacsonyabb, mint az euróhiteleké, emellett egyre több az alacsony (akár 5-6 százalékos) kamatozású felvehető forinthitel, miközben a frankhitelek egy részének kamatszintje efölött tartózkodik.
Persze nem a mostani, 250 forint körüli frankárfolyam a legalkalmasabb a devizahitel kiváltására, hiszen ezzel lemond az ügyfél az árfolyamcsökkenésből fakadó tartozás- és törlesztőrészlet-csökkenés lehetőségéről. 200 vagy éppen 230 forintos frankárfolyam mellett természetesen szerencsésebb lenne a kiváltás mellett dönteni, de akik nem számítanak ezen árfolyamszintek visszatértére, jelentős megtakarítási lehetőséget láthatnak a kiváltásban.
Példánkban egy 5 millió forintos fennálló összegű hitelt vált ki az ügyfél úgy, hogy a mostani 8%-os kamatszintje (pontosabban rendszeres költség szintje) 6%-ra csökken. 10 éves hátralévő futamidő mellett ez évi 62 ezer, 20 éves mellett évi 72 ezer forintos megtakarítást is hozhat (a jelenlegi árfolyam- és kamatszintek és ingyenes hitelkiváltási lehetőség mellett), ráadásul mentesül az ügyfél az árfolyamkockázatoktól. Amennyiben frankhiteles ügyfélről van szó, 10 éves futamidő mellett 229, illetve 20 éves futamidő mellett 214 forintos "árfolyamrögzítésnek" felel meg a fenti hitelkiváltás. Igaz, a kamatkockázat a forinthitel esetében is valószínűleg fennmarad. Nagyobb hitelösszeg, illetve kamatelőny esetén bőven 100 ezer forint fölé is kúszhat az éves megtakarítás.
Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








