22 °C Budapest

Pert nyert a PSZÁF - 36 milliót kapnak vissza az ügyfelek

Pénzcentrum
2013. június 28. 15:13

A PSZÁF közérdekű igényérvényesítési pert nyert a Santander Consumer Finance Zrt.-vel szemben első fokon. A bíróság kötelezte a társaságot: fizesse vissza érintett ügyfeleinek az éves egyenlegközlő levelek kiküldéséért tisztességtelenül felszámított díjat, összességében mintegy 36 millió forintot.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2013. január 2-án nyújtott be közérdekű igényérvényesítési keresetet a Fővárosi Törvényszéknél a Santander Consumer Finance Zrt. 2005 februárja és 2012 júliusa között alkalmazott általános szerződési feltételei (üzletszabályzata) egyik kikötése miatt. Ez a hitelintézeti törvényt megsértve alkalmanként 750 forint díjat írt elő az ügyfeleknek a pénzügyi vállalkozás által kiküldött éves egyenlegközlő levél fejében.

A törvény szerint a pénzügyi intézmények kötelesek ügyfeleiknek legalább évi egyszer, s a szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni. A PSZÁF-nak - immár a bíróság által is megerősített - álláspontja szerint a fogyasztóknak ez az évi egyszeri tájékoztatáshoz fűződő joga nem korlátozható, s ezért díjat csak akkor számíthatna fel egy pénzügyi szolgáltató, ha ezt a jogszabály tételes rendelkezésével lehetővé tenné.

A PSZÁF - hivatalból és egyedi fogyasztói kérelem alapján is indított - vizsgálata alapján meghozott határozataiban már 2012-ben kötelezte a Santander Consumer Finance Zrt.-t a jogsértő magatartás megszüntetésére. Ennek nyomán a pénzügyi vállalkozás újabb hirdetményeiben már nem számít fel díjat az éves egyenlegközlő levél fejében. A társaság ugyanakkor 2009 júliusa és 2012 júliusa között összesen 47 816 alkalommal 27 816 fogyasztóval fizettette meg jogtalanul az éves egyenlegközlő levél díját.

A PSZÁF keresete nyomán a bíróság elrendelte: a Santander Consumer Finance Zrt. az elmúlt három évre visszamenően fizesse vissza érintett (jelenlegi és korábbi) ügyfeleinek a tőlük így jogtalanul elvont összeget. Ez összességében közel 36 millió forintra rúg.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?