26 °C Budapest

Állami szerepvállalás a hitelezésben (x)

Pénzcentrum
2013. május 6. 11:30

A Portfolio.hu rangos, idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő konferenciája hagyományosan a "kit és hogyan hitelezzenek a bankok" kérdésre keresi a választ. Az elmúlt években azonban a piaci lehetőségek helyét fokozatosan a szabályozói sokkok vették át, az új hitelek kihelyezése felől a meglévők kezelésére helyezve át a hangsúlyt. 2013 tavaszán esély látszik arra, hogy hosszú idő után először ismét élénkülni kezd a hitelpiac, maga mögött hagyva évtizedes mélypontját. Erre az új jegybanki szerepfelfogás, az állam szerepvállalásának erősödése és a bankszektorral ápolt viszony normalizálódása is esélyt adhat.

Mindezek fényében vajon milyen mértékben képes betölteni a bankszektor a magyar gazdaság zavartalan működéséhez és várva várt fellendüléséhez szükséges közvetítő szerepét? Hol az alkalmazkodás határa és hogy fog kinézni az ágazat a következő években? Mekkora lesz az állam szerepe a magyarországi hitelezésben, és mit tudnak tenni a kereskedelmi bankok a növekedés érdekében? Mi lesz a meglévő hitelekkel és az új hitelek piacával? A Portfolio.hu Hitelezés Konferencia 2013 című rendezvénye részletes képet kíván adni a szektor legfontosabb szereplőinek várakozásairól, kiváló lehetőséget nyújtva a hazai pénzügyi szektor legkülönfélébb szereplőinek szakmai véleménycseréjére is.

A konferencia fontosabb pontjai:

  • A magyar bankszektor és a hitelezés aktuális helyzete
  • Állami szerepvállalás a hitelezésben
  • A Magyar Nemzeti Bank szerepe a hitelezés élénkítésében
  • A devizahiteles mentőcsomagok tanulságai és az új lehetőségek
  • Vállalati hitelezés a tranzakciós illeték árnyékában
  • Lakáshitelezés állami támogatással és anélkül

Előadók | Részletes program | Árak | Jelentkezés

Az esemény legfontosabb paraméterei:

IDŐPONT: 2013. május 8. (9.00-17.00)
HELYSZÍN: Hilton Budapest (Budai Vár), 1014 Budapest, Hess András tér 1-3. (HUNGARY)
Hotel információ, térkép és megközelíthetőség

A konferencia részvételi díja: HUF 79,900 + ÁFA / fő

A díj tartalmazza a konferencia dokumentációját, a büféebédet és a kávészünetet is. A rendezvény magyar nyelven zajlik.

Várható részvétel: 150 fő

Kedvezmények:

• 10% kedvezmény két fő jelentkezése esetén
• 20% kedvezmény három vagy több fő jelentkezése esetén

Konferenciánk nem csupán új szakmai ismeretek megszerzésére nyújt lehetőséget, de kitűnő alkalmat teremt magas szintű networking-re, új szakmai kapcsolatok kialakítására. Szándékaink szerint évről évre visszatérő, a piac változásaira reagáló, interaktív nemzetközi fórumot szervezünk.

A tavalyi konferencián a következő cégek vettek részt:

A Boston Consulting Group Kft., Advisesoft Kft., Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, Allianz Hungária Zrt., Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezet, Appeninn Nyrt., AVHA Szolgáltató és Tanácsadó Kft., BISZ Zrt., Budapest Bank Nyrt., Cardif Biztosító Zrt., CIB Bank Zrt., Citibank, CO-OP HITEL Zrt., Credigen Bank Zrt., CRIF Zrt., Deloitte Zrt., Diákhitel Központ Zrt., Díjbeszedő Faktorház Zrt., Dr. Németh Marcell Ügyvédi Iroda, ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont, Ernst & Young Kft., Erste Bank Hungary Zrt., FHB Bank Zrt., FHB Életjáradék Zrt., FHB Ingatlan Zrt., FHB Ingatlanlízing Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Fundamenta-Lakáskassza Kft., Fundamenta-Lakáskassza Zrt., Gazdasági Versenyhivatal, Gobert & Partners - Taxand Attorneys At Law, GRÁNIT Bank Zrt., Hanwha Bank Magyarország Zrt., Hax Zrt., Hetényi Ügyvédi Iroda, ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe, ING Biztosító Zrt., InHold Pénzügyi Zrt., K&H Bank Zrt., KDB Bank Zrt., Korona Kredit Zrt., KPMG Tanácsadó Kft., Magyar Nemzeti Bank, Magyar Záloghitel Zrt., Magyarországi Volksbank Zrt., McKinsey & Company, MKB Bank, Morley Allen & Overy Iroda, Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (Otiva), OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft., Qualysoft Informatikai Zrt., Quantis Investment Management Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Ridge Road Kft., Takarékbank, Tatár Pékség Kft., UCB Ingatlanhitel Zrt., UniCredit Bank Hungary Zrt., Volksbank ...

Előadók | Részletes program | Árak | Jelentkezés

Célközönség:

A Hitelezés Magyarországon 2013 Konferencia nélkülözhetetlen információkkal szolgálhat a következőknek:

  • pénzintézetek közép- és felsővezetőinek,
  • hitelközvetítői piac szereplőinek,
  • szabályozó hatóságok képviselőinek,
  • bankok munkatársainak,
  • tanácsadóknak,
  • jogászoknak,
  • befektetőknek,
  • befektetési alapoknak,
  • állami és felügyeleti szervek szakértőinek,
  • szakmai szervezetek képviselőinek.

További információ a konferenciával kapcsolatban:

Tartalmi kérdésekben: PALKÓ István, vezető elemző, tel.: 428-9065, e-mail: palko@portfolio.hu

Szponzorációs lehetőségek: AGÓCS Balázs, értékesítési vezérigazgató-h., tel.: 327-4088, e-mail: agocs@portfolio.hu

Szervezés, lebonyolítás, általános információk: BENKŐ András, rendezvénymenedzser, tel.: 327-4086, e-mail: benko@portfolio.hu

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. szeptember 26. 11:36
A lap és az újságírója azért fordul a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mert a Portik-interjú leti...
MNB Intézet  |  2023. szeptember 26. 11:20
Bár az 1960-as évek óta tudjuk, hogy a makroökonómiában és a pénzügyekben milyen fontos a várakozáso...
Holdblog  |  2023. szeptember 26. 09:04
Sose gondoltuk komolyan, de az utóbbi két év végképp arról szólt, hogy felejtsük el, hogy felzárkózu...
Kiszámoló  |  2023. szeptember 25. 09:29
Bár sok újat nem mond a kép, érdemes felidézni, hogy alakult az Egyesült Államok államadóssága mai d...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 26. kedd
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM