Egy bűnszervezet több százmillió forint kárt okozott egy kiskunfélegyházi takarékszövetkezetnek úgy, hogy gazdasági társaságokat hoztak létre és a hitelfelvételek során megtévesztették a pénzintézetet; a 21 vádlott ellen indított büntetőper hétfőn folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken.
A vádirat szerint a pénzintézet 2005 második felétől az elsőrendű vádlottnak és társainak érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságoknak - az elsőrendű vádlott közbenjárására - hitelt nyújtott. A vádlottak a hitelek felvétele során a pénzintézetet a felek tényleges anyagi helyzetével, tevékenységével és fizetőképességével kapcsolatban tévedésbe ejtették, a kölcsönök jelentős részét nem teljesítették.
A vádlottak hiteligénylésekhez benyújtott dokumentumai nem a valóságnak megfelelő adatokat tartalmazták, az úgynevezett faktorszerződések alapján értékesített követelésről kiállított számlák pedig nem a valós szolgáltatást, illetve termékértékesítést takarták. (A faktorálás lényegét tekintve követeléseladás, illetve -vásárlás.)
A vádlottak a faktorszerződések alapján fennálló kötelezettségeket mindig az újabb faktorok alapján folyósított összegekből fedezték, és 2005-2007-ben egy egész faktorrendszert alakítottak ki, amelynek során újabb és újabb fiktív, faktorálható követelést igazoltak a takarékszövetkezettel szemben. Az újabb szerződéseknek azonban kizárólag az volt a céljuk, hogy a vádlottak a korábbi faktorálásból eredő törlesztési kötelezettségeket teljesíteni tudják, és így azt a látszatot keltsék, hogy jól működő gazdasági társaságok nevében járnak el.
A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet a nagy számú faktorszerződéshez biztosított hitel mellett további 32 millió forint forgóeszközhitelt és 32 millió forint beruházási hitelt is folyósított az elsőrendű vádlott irányítása alatt álló gazdasági társaság részére, valamint 300 millió forint hitelt nyújtott egy wellnesshotel építéséhez, továbbá 68 millió forint hitelt a szálloda üzemeltetéséhez.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vádhatóság szerint az elsőrendű vádlott a cselekmények elkövetésére bűnszervezetet hozott létre, mert a gazdasági társaságokat az általa beszervezett emberek hozták létre, akik a pénzintézeteket megtévesztették a hitelek felvétele érdekében. A pénzintézet által az ügyben szereplő gazdasági társaságokhoz kihelyezett hitelek összegének legnagyobb része nem térült meg. Ítélet a jövő évben várható.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








