21 °C Budapest

Elszednék a magyar nyugdíjasok minden pénzét

Pénzcentrum
2012. szeptember 30. 13:09

Ismét felbukkant a jól bevált "telefonos" módszer, mikor ismeretlen, unokának kiadva magát csal ki nyugdíjasoktól pénzt.

Főként az időseket célozták meg azok az ismeretlen elkövetők, akik telefonon, bajba jutott unokának, vagy az ő ismerősének kiadva magukat csaltak ki ötven- és háromszázezer forint közötti összegeket a segíteni akaró nagyszülőtől. A győri rendőrök két évvel ezelőtt már három csaló társaságot elfogtak - tájékoztat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Győrben, az elmúlt két hétben tízből három eseten fizettek ki a becsapott idősek a balesetet szenvedett unokának készpénzt.

A történet nagyon egyszerű. Az ismeretlen telefonáló, aki magát unokának adta ki, legtöbbször balesetre hivatkozva fordult anyagi segítségért alkalmi nagyanyjához, akinek csak az volt a dolga, hogy a gondosan beborítékolt pénzt egy hozzá küldött taxival küldje el bajba jutott unokájának.

Hét esetben a felhívottak saját, vagy a taxis ébersége miatt nem küldték el a kért összeget. Volt, aki gyanút fogva egyeztetett családtagjával a történet hitelességét illetően, s volt akinek eredendően nem volt unokája. Olyan eset is előfordult, mikor a taxi sofőrje visszavitte a beborítékolt bankókat az idős asszonynak, mondván, hogy a rossz arcú férfi nem lehet az unokája. Csupán a fuvardíjat fizettette meg a becsapottal. Olyan sofőr is akadt, aki miután megtudta, hogy pénzt kell szállítania, egyszerűen nem válltata a fuvart.

A maradék három esetben már kétszer ötvenezer, egyszer, pedig háromszázezer forintot csalt ki ismeretlen tettes a hiszékeny nyugdíjasoktól.

Így működik a gyakorlatban

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legutóbbi esetben egy 87 éves nénit hívott vezetékes telefonján egy nő a délutáni órákban. Mamának szólította és az unokájának adta ki magát. Elhitette, hogy szerződés miatt kellene neki pénz. Közölte, anyukájával megbeszélték, majd ő visszaadja a nagymamának a kölcsön kért összeget. Ő most nem tud elmenni a pénzért, egy ismerősét - akiről személyleírást is adott - küldi, tíz perc múlva a ház előtt várja a mamát. Az idős asszony háromszázezer forintot átadott az ismeretlen trükkös csalónak.

A Győri Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt folytatja mindhárom esetben a nyomozást. Jelenleg folyik az adatgyűjtés, a tanúkutatás.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy ne dőljenek be a pénzt ily módon kicsalni akaróknak. Amennyiben hasonló telefonhívást kapnak, legyenek éberek: egyeztessenek családtagjaikkal, s a számukra ismeretleneknek semmilyen körülmények között ne adjanak át, és ne küldjenek készpénzt, akármilyen megrázó történettel is állnak elő szeretteikkel kapcsolatban.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?