Ismét fogyasztói csoportokat bírságolt a GVH

Pénzcentrum
2012. január 18. 13:22

Az Optimum Holding Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft., a Creditswiss Pénzügyi Szolgáltató Kft. valamint a Kalomuna Credit 2010 Pénzügyi Szolgáltató Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH a vállalkozásokat - a kiszabható legmagasabb - összesen közel 6 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A GVH a Pénzcentrum.hu-t úgy tájékoztatta: a fogyasztói csoportok szervezésével 2010 vége óta foglalkozó Optimum Holding Kft.-vel és Creditswiss Kft.-vel szemben azért indított vizsgálatot, mert a vállalkozások nyomtatott sajtóban 2010 novembere és 2011 áprilisa között megjelent hirdetéseivel kapcsolatban feltételezhető volt, hogy a fogyasztók számára valótlan tájékoztatást nyújtanak az általuk kínált szolgáltatásról. Mivel szerződés alapján a fogyasztói csoportok szervezésével kapcsolatos tevékenység ellátásához szükséges irodahelyek bérlését és működtetését, a reklámtevékenységet, az üzletkötők felvételét és oktatását, valamint a szerződéskötések lebonyolítását a Kalomuna Credit Kft. végzi mindkét vállalkozás részére, a GVH eljárása kiterjedt a Kalomuna Credit Kft. magatartásának vizsgálatára is.

Eljárásaiban a versenyhivatal többek között azt vizsgálta, hogy az elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztókat (például BAR-listások, nyugdíjasok, alacsony jövedelemmel bejelentett egyéni vállalkozók) célzó hirdetések, tájékoztatások alapján az azokkal találkozó személyek tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel.

A hirdetések vizsgálatát követően a GVH mindhárom vállalkozás esetében megállapította, hogy a fogyasztók részére nem, vagy nem egyértelműen adtak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Többek között arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből, és nem a fogyasztói csoport szervezője által biztosított pénzügyi alapból) kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte (előtörlesztés vállalása alapján dől el, ki az a szerencsés, aki adott hónapban vásárlói joghoz juthat) és arról a körülményről, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásokból nem derült ki az sem, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, illetve hogy az ennek elnyerését biztosító előtörlesztés vállalása esetén a megszerezhető vásárlói jog értéke arányosan csökken. A részvétel költségeivel kapcsolatos tájékoztatás is megtévesztőnek minősült, mivel nem utaltak arra a hirdetések, hogy a feltüntetett havi "törlesztő részletek" mellett egyszeri regisztrációs díj és havi rendszerességgel megbízási díj is fizetendő.

A Gazdasági Versenyhivatal mindhárom vállalkozás esetében megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését. Ezen kívül az Optimum Holding Kft.-t 808.367 Ft, a Creditswiss Kft. -t 5.000.000 Ft, a Kalomuna Credit Kft.-t pedig a két eljárásban összesen 155.200 Ft bírság megfizetésére kötelezte. A maximális összegű vagy ahhoz közeli bírság kiszabását indokolta, hogy a jogsértő hirdetések, reklámok közzététele több hónapon át zajlott, azok a fogyasztók széles körét érték el, a kommunikációval megcélzott, illetve elért fogyasztói kör részben az átlagosnál kiszolgáltatottabb személyekből áll, akik számára a fogyasztói csoportba történő belépés egy hosszú távú (5-25 éves) elkötelezettséget jelentő jogviszonyt teremt. Enyhítő körülményként vette ugyanakkor figyelembe a GVH, hogy a fogyasztók a szerződés megkötéséig további információkhoz juthattak a fogyasztói csoport működésével kapcsolatban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége. A vállalkozásoknak tehát az előtakarékossági jelleget kiemelve és a fogyasztói igény jövőbeni, de előre meg nem határozott időben történő kielégítését is hangsúlyozva kell a figyelemfelkeltő tájékoztatást közzétenni.

Így jogsértést eredményez, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több év (esetenként 25 év) után juthat a kívánt termékhez. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem