Még idén életbe léphet a lakáshitelesek mentőcsomagja

2010. október 12. 10:02

Rogán Antal fideszes képviselő szerint megszűnik a hitelesek kiszolgáltatottsága, ha az Országgyűlés elfogadja a devizahiteleseket megsegítő törvénycsomagot.

A törvényjavaslat egyik kidolgozója hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: alapelv, hogy a hitelt vissza kell fizetni, és a magyar jelzáloghitelezés rendszerére szükség van, ezért olyan szabályokat kell meghonosítani, amely hosszú távon tartható és kiszámítható jelzáloghitelezést garantál. A törvénycsomaggal ugyanakkor egyértelművé teszik, hogy megszűnik a hitelesek kiszolgáltatottsága.

Részletek: így menekül meg a magyar devizahiteles

A képviselő kifejtette, az eredeti, nyolcpontos törvénycsomagról egyeztetéseket kezdeményeztek a bankszektorral és a hitelesek képviseletével is, és végül hét pontot emeltek be a javaslatba. E szerint megtiltanák az egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, bizonyos esetekben az extradíjak felszámítását, köteleznék a bankokat a középárfolyam alkalmazására, illetve ingyenesen elérhetővé tennék az előtörlesztést és a futamidő hosszabbítását. A tiszta lappal indulás jogára vonatkozó szabály egyelőre nem került a csomagba tartalékképzési kockázatok miatt - mondta.

Rogán Antal expozéjában kiemelte: komoly előrelépés, hogy semmilyen díj nem emelhető még az infláció mértékével sem. A kamatemelést szigorú feltételekhez kötik, amit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével engedélyeztetni kell. A középárfolyam használatával kapcsolatban a képviselő megjegyezte: olyan módosító indítvánnyal egészítik majd ki, amely szerint mindenfajta törlesztésnél ezt kell alkalmazni. Hozzátette: nincs lehetőség arra, hogy a bank több módon is pénzhez jusson egy hitel nyújtásával, a költségeket a kamaton keresztül kell megtéríteni.

Szólt az ingyenes előtörlesztésről is, amelyet jelzáloghitel esetében lehetne igénybe venni. Hangsúlyozta: a jelzáloglevéllel fedezett hiteleknél az elő- és végtörlesztés mértéke a felére csökken és bizonyos esetekben az ingyenes előtörlesztésre is lehetőség lesz. Rogán Antal elmondta, a javaslatot alapvetően a lakáshitelesek megsegítésére fogalmazták meg, de a törvény pontosítására több más ponton is szükség van. Ezt a pénzügyi kormányzat készíti elő - tette hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emlékeztetett arra is, hogy 2002 körül volt támogatott kamatú lakáshitel, de ezt a választások után megszüntették és a deviza alapú hitelezést támogatták. A devizahitel azonban - svájci frank alapon - kockázatos volt, mert a svájci fizetőeszköz kockázatos deviza. Nem volt a hiteleseket védő konstrukció és senki nem hívta a figyelmet a deviza alapú hitelek veszélyeire. Mindenki felelős a kialakult helyzetért, aki ezt nem tette meg - közölte.

Rogán Antal elmondása szerint 30 és 45 napos hatályba lépés szerepel a törvényjavaslatban, ha október végéig megtárgyalják, akkor november végén, illetve december 15-én életbe léphet.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 15:06
A magyar megtakarítók néhány év alatt kaptak gyorstalpalót inflációból, kétszámjegyű kamatokból, for...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 12. 20:58
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 20:29