Erdei Tamás: elfogadhatatlanok Rogán és Kósa javaslatai

Pénzcentrum
2010. szeptember 10. 13:14 2 perc

Erdei Tamás szerint elfogadhatatlanok és több ponton az Alkotmány szempontjából is aggályosak a devizahitelesek megsegítésére tegnap bejelentett javaslatok, amelyeket Rogán Antal és Kósa Lajos fideszes képviselők dolgoztak ki. A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a nyolc pont aláásná a hatályos polgári jogi szerződések alapjait és a hazai jelzálogrendszert.

2010.09.09 16:30
Lép a kormány - Így segítenének a devizahiteleseken?

Erdei Tamás: elfogadhatatlanok Rogán és Kósa javaslataiA Magyar Bankszövetség elnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: "semmilyen egyeztetés nem előzte meg a javaslatokat, mint derült égből a villámcsapás érte a szövetséget az indítványcsomag, írásban semmilyen konkrét előterjesztést nem láttak a Bankszövetségnél". Erdei Tamás szerint éppen ezért a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdenie a Bankszövetségnek az egyeztetést mind a Fidesz-frakcióval, mind a kormánnyal, mert a fideszes honatyák javaslatai több ponton is aláássák a hatályos polgári jogi szerződések alapjait, az egész bankszakma működésére hátrányosak lehetnek, ha azokat a mostani formában fogadná el a parlament.

A konkrét javaslatokról elmondta: az indítványok nem veszik figyelembe azokat a már elfogadott, a bankok és az ügyfelek kapcsolatát körülíró pontokat, amelyeket korábban a kormányzat a bankokkal együtt kidolgozott és azokat rögzítették a banki magatartási kódexben. Kifejtette: a magatartási kódex a hitelintézetek egyoldalú szerződésmódosításait már igen-igen szűk mezsgyére szűkítette, emellett olyan pontokat is magában foglal, amelyek egyértelműen a hitelfelvevők érdekeit védik.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A mostani javaslatok azonban egyes pontjaikban "nonszenszek", felborítják azokat a jogi alapokat, amelyek jelenleg az ügyfelek és a pénzintézetek között fennállnak, a polgári szerződéses jogrend alapján. Példaként említette azt, ha az ügyfelek kérésére egyoldalúan és automatikusan meg lehetne hosszabbítani a jövőben a lakáshitelek futamidejét, ráadásul ez éppen olyan egyoldalú szerződésmódosításnak nyilvánulna, mint amilyeneket megtiltanak a bankoknak.

Erdei Tamás felvetette: ez azzal is járhatna, hogy tovább nőne a törlesztő részleteiket nem fizető adósok száma, hisz ha automatikusan kérni lehet az ötéves meghosszabbítást, számos ügyfél különböző okokra hivatkozva esetleg kezdeményezné azt. További problémákat jelentene az is, hogy a javaslatok az egész hazai jelzálogrendszert áshatják alá. A Bankszövetség elnöke kiemelte: a szövetség hivatalos álláspontja az, hogy minél előbb meg kell kezdeni a tényleges szakmai egyeztetéseket a kormány, a Fidesz-frakció és a Bankszövetség között. A Bankszövetség egyébként akkor fogja kialakítani végleges véleményét, amikor tételesen, írásban látja az előterjesztéseket a javaslatokról - mondta Erdei Tamás.

Erdei Tamás: elfogadhatatlanok Rogán és Kósa javaslatai

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27