14 °C Budapest

Adósságcsapdában a Megasztár esélyese? 190 ezres lakáshiteltől retteg

2010. szeptember 17. 05:22

Habár bejutott a legjobb huszonnégy előadó közé, mégsem felhőtlen Kökény Attila boldogsága. A TV2 Megasztár versenyzőjének családja ugyanis rettenetesen nehéz helyzetbe kerül, ha az énekes elköltözik otthonról.

Attila bárzenészként az egyedüli kereső a családban, arról pedig egyelőre fogalmuk sincs, a kiesett bevételt mivel pótolják - tudta meg a Blikk. Ráadásul a Kökény családot is fenyegeti a lakáshitel-csapda: hitelük havonta akár 190 ezer forintra is rúghat, nem is beszélve a számlákról és arról, hogy akkor is kell enniük a gyerekeknek és a feleségnek, ha Attila eközben készül a döntőkre. 


Attila egyelőre próbálja megoldani, hogy a kifizetésekre halasztást kapjon, és a felesége szülei is segítenek. "A feleségem azt mondta, elmegy dolgozni, ha bejutok, de ki tudja, mikor talál munkát? Emellett sorra hívnak régi barátok, akik biztosítanak arról, hogy ne aggódjak, nem fognak éhezni a gyerekeim, ha továbbjutok, mert ők ott lesznek. Ez rettenetesen megható dolog, és mindenkinek vissza fogok fizetni mindent, de attól ez még csak átmeneti megoldás. Nem várhatom el, hogy más gondoskodjon a családomról! Most ameddig tudok, dolgozom, aztán bele se merek gondolni abba, hogy mi lesz" - árulta el a lapnak Kökény Attila, aki ennek ellenére mindent megtesz, hogy továbbjusson. 



Melyik banknál mekkora lakáshitelt veszünk fel?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A válság következtében az elmúlt két évben jelentősen átalakult a lakáshitelezés rendszere hazánkban. A devizahitelek korlátozásával, majd felfüggesztésével teljessé vált a forinthitelek térhódítása.

A válság előtt egyeduralkodó svájci frank alapú termékek - egy-két finanszírozó kivétellel (Aegon, UCB Ingatlanhitel) - teljesen eltűntek a magyarországi bankok kínálatából, euróhitelt négy helyen találtunk (kizárólag hitelkiváltásra) az új kihelyezések ennek megfelelően forintban történnek.


A bankok által megadott adatok szerint az elmúlt három hónapban átlagosan 7 millió forint lakáshitelt igényeltek az ügyfelek, az átlagos futamidő banktól függően 17 és 21,9 év között alakult.

A legmagasabb átlagos igényelt összeget az Aegon Hitelnél találtuk 13,8 millió forinttal, míg az FHB Bank ügyfelei (a II. negyedéves adatok szerint) átlagosan 4 millió forintot vettek fel. A legalacsonyabb átalagos futamidőt a z OTP Bank ügyfelei választották 17 évvel (az előző negyedévben a Volksbank ügyfelei 16 évre vettek fel hitelt), az Aegon Hitelnél 263 hónap a kérelmek átlagos futamideje.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem