30 °C Budapest

Gazdaságos vásárlás: pénzvisszatérítés CIB hitel- és bevásárlókártyával

2010. február 10. 10:45

2010-ben még inkább érdemes a CIB Bank hitel- és bevásárlókártyáival fizetni a vásárlások során! Készpénzes fizetés helyett, most különösen kifizetődő e kényelmes alternatívát használni - pénzvisszatérítési lehetőséggel.

Hasznos segítőtársunk lehet a hétköznapokban a CIB Bank hitel- vagy bevásárlókártyája, nem szükséges ugyanis készpénzt magunknál tartani, vagy betéti bankkártyánkkal fizetni, hiszen a bank által biztosított keret terhére tudunk vásárolni - akár egy hóvégi leárazáskor is. Mindemellett a 2010-ben indított akció keretében a CIB visszatéríti a vásárlás összegének 1%-át (negyedévente maximum 5 000 forintot) — negyedévente legalább 60.000 forintos belföldi vásárlás esetén. Ezen túlmenően, ha CIB Hitelkártyával külföldön vásárolunk, úgy a bank a vásárlás összegének 3%-ot téríti vissza. A két lehetőséget együttesen kihasználva több tízezer forint megtakarítást is elérhetünk az év folyamán.

Nem elhanyagolható, hogy CIB Hitelkártya, illetve Bevásárlókártya igénylése esetén most a főkártya első éves díjának felét elengedi a bank, azaz a szolgáltatás féláron kipróbálható. A felhasznált összeg rugalmasan fizethető vissza, akár egy összegben, vagy részletekben is. Könnyebbség az is, hogy a visszafizetési határidőt a jövedelem érkezéséhez igazíthatjuk, mivel megválaszthatjuk a leendő fordulónapot.

A CIB Bank Hitel- és Bevásárlókártyájáról, valamint az akció részleteiről további információk a honlapon, a CIB bankfiókjaiban, illetve a CIB24 nonstop telefonos ügyfélszolgálaton találhatók.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
MEDIA1  |  2026. június 8. 09:53
A Magyar Közöny című podcastinterjúban arról beszélt Csalami Csaba, a TISZA Párt korábbi országgyűlé...
iO Charts  |  2026. június 7. 19:19
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Berkshire Hathaway részvény az elmúlt 60 évben a tőzsdei befekt...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?