10 °C Budapest

Kevesebbet költöttünk, de azt kártyával

2009. december 29. 12:02

Az idei karácsony szerényebbre sikerült a megelőző évekhez képest, a vásárlásokhoz azonban egyre gyakrabban használtuk a bankkártyáinkat.

A 2009-es karácsonyi költések elmaradtak az előző évektől, a korábbi szezonokhoz képest azonban egyértelműen és fokozatosan emelkedik a bankkártyával fizetők száma - derült ki a Budapest Bank lakossági ügyfelei körében végzett, betéti- és hitelkártya használattal kapcsolatos elemzésből.

2009-ben lassan, de folyamatosan nőtt a bankkártyás vásárlási tranzakciók száma (az elmúlt 2 évben hitelkártyák esetében 9%/fővel, a betéti kártyák kapcsán 4,5%/fővel) - azaz egyre gyakrabban fizetünk hitel- vagy betéti kártyával az üzletekben. A karácsony a bankkártya-használatunkon is nyomot hagy. Ebben az időszakban megnövekszik ugyanis az egy főre jutó vásárlási tranzakciók száma (2008-ban betéti kártyáknál január és november között 5,5 tranzakció jutott egy kártyabirtokosra, míg decemberben 6,8, hitelkártyáknál pedig 4,36 darabról 4,69 darab/főre nőtt a szám) - így volt ez tavaly is, és az arányok idén sem változtak.

Noha a kártyák igénybevételének gyakorisága növekedett, költéseinket idén összességében visszafogtuk. A betéti kártyákkal az ATM-eknél felvett összeg az idei évben 8%-kal csökkent, a betéti kártyákkal történő fizetés pedig 3%-kal. Hitelkártyák esetében a készpénzfelvétel összege 1,5%-kal esett, ugyanakkor a kártyás vásárlások átlagos összege 3%-kal nőtt 2009-ben tavalyhoz képest.
Az óvatosabb költés a nyaralásra is kihatott: míg tavaly júliusban az év első hat hónapjához képest még 17%-kal költöttek többet az ügyfelek hitelkártyáikkal, idén ugyanebben az időszakban csupán 4%-kal nőtt a vásárlások összege.

Tavaly decemberben az éves átlaghoz képest 27%-kal magasabb volt a hitelkártyás vásárlási költések aránya, ehhez képest idén valamivel kisebb, csupán 15-20%-os növekedés látható a decemberi vásárlásokban. Betéti kártyák esetében tavaly 26%-kal volt magasabb az egy kártyabirtokosra jutó decemberi vásárlások összege, idén itt is kisebb esés figyelhető meg.

12 hónappal ezelőtt a hitelkártyás költés (felvett készpénz és kártyás fizetés) átlagosan 3600 forinttal, betéti kártyánál átlagosan 20 000 forinttal emelkedett az éves szinten számított havi költéshez képest. 2009-ben ugyanez a trend érvényesült, noha összességében most decemberben pár ezer forinttal kevesebbet költünk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bankkártyákkal végrehajtott vásárlási tranzakciók elfogadóhelyekre bontott statisztikájából kiderült: 2009 karácsonyi favoritja a játék volt. A játékokra szánt éves keretünk közel 50%-át rendszerint az év utolsó két hónapjában költjük el (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 60%-kal nőtt, hitelkártyáknál 40%-kal). Emellett jelentősen megsokszorozódik az óra-ékszerre (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 20%-kal nőtt, hitelkártyáknál 60%-kal) és a könyvre költött összeg (betéti kártyáknál az átlagos tranzakció összege 30%-kal nőtt, hitelkártyáknál 24%-kal).

A tranzakciók száma is hasonló trendet mutat: decemberben az év többi időszakához képest hitelkártyák esetében a játék- és könyvesboltokban növekszik legjobban (kb. két és félszeresre), míg betéti kártyáknál a játék és óra-ékszer boltokban (kb. háromszorosra).

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 16:52
Azt írja a TrollFoci, az a kollégájuk magánügye, hogy a focis oldal mellett mivel foglalkozik még.
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?