10%-os növekedésről számolt be az eladáshelyi tranzakciók esetében a 2009-es évre vonatkozóan a Visa Europe. Jelenleg 360 millió Visa kártya van forgalomban - tudtuk meg a sajtótájékoztatón.
A Visa Europe bevétele 2009-ben ugyan 2 százalékkal elmaradt az előzetes várakozásaiktól, 726 millió euró lett, azonban a hatékony költségcsökkentésnek köszönhetően az adózás előtti nyeresége 17%-kal, 46 millió euróra emelkedett.
Európa-szerte az eladáshelyi költés egy év alatt 3,7%-kal 856 milliárd euróra nőtt, míg a POS tranzakciók száma 8,2%-os növekedéssel elérte a 17 milliárdot. A Visa Europe forgalomban lévő kártyáival csúcsidőszakban másodpercenként 894 tranzakciót hajtottak végre, illetve dolgoztak fel - hangsúlyozta Mark Antipof, a Visa Europe regionális területi ügyvezető igazgatója.
Hazánkban a Visa kártyabirtokosok POS tranzakciónak száma 11,9%-kal 60,7 millióra nőtt, míg az egy kártyára jutó átlagos költési érték 1,9%-kal 29,4 euróra csökkent, mely azt mutatja, hogy már a kisebb összegű vásárlásokra is gyakrabban használjuk a plasztikot - emelte ki Kurt Tojner a Visa Europe Magyarországért és Ausztriáért felelős területi vezetője. A hitelkártyával történő POS költések csupán 1,1 százalékkal emelkedtek, míg az egy kártyára eső tranzakciók száma (22,2) kevés eltérést mutat 2008-hoz (21,6) képest. Az üzleti kártyák száma 15,7%-kal emelkedett egyetlen év alatt.
Magyar sajátosság egyébként, hogy a betéti kártyák esetében magasabb a tranzakciónkénti átlagos költés, mint hitelkártyák esetében, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a debitkártyák itthon elterjedtebbek, mint Európa más országaiban.
A betéti kártyás fizetés bizonyult a legkedveltebb fizetési módnak a fogyasztók körében, hiszen a Visa kártyás költések 70%-a betéti kártyáról történt. 2009 folyamán jelentősen bővült az e-kereskedelem is: a karácsonyi szezonban 127,5 millió online tranzakciót dolgoztak fel, mely éves szinten 37,4%-os növekedést jelent. Mindent összevetve az e-kereskedelem Európában Visa kártyás költésekből jelenleg mintegy 20%-ot képvisel.
Az érintés nélküli kártyáé a jövő
2010-ben - a Visa Europa várakozásai szerint - szinte biztosan felgyorsul a betéti kártyás költés terjedése, mert az érintés nélküli és a prepaid kártya egyre megszokottabbá válik.
"Európában ma 6 millió érintés nélküli kártya van forgalomban, számuk 2010 végére várakozásaink szerint eléri a 12 milliót. Az érintés nélküli fizetés éppolyan radikális változást hoz majd a fizetési szokások terén, mint amilyet az e-kereskedelem hozott az elmúlt 10 évben, ugyanis a kisösszegű vásárlásoknál a készpénzhasználathoz képest kiváló alternatívát jelent. Csökken a sorban állással töltött idő, kényelmesebb megoldást jelent a vevők számára, és még a kereskedők forgalma is nő."- jelentette ki Peter Ayliffe, a Visa Europe vezérigazgatója Brüsszelben az éves üzleti eredmények ismertetésekor.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Visa Europe 2007-ben összesen 6 milliárd tranzakciót dolgozott fel, mellyel Európa legnagyobb bankközi kártyafeldolgozója lett. A sikerhez nagyban hozzájárultak a cég innovációs befektetései, melynek köszönhetően például a Visa payWave érintés nélküli fizetési megoldás létrejöhetett a kisebb értékű vásárlások esetére.
Az innovációk terén az érintés nélküli fizetést eddig az Egyesült Királyságban, Törökországban és Lengyelországban vezették be, ami összesen 6 millió érintés nélküli kártyát jelent Európában. Tervek szerint 2010 végéig a duplájára, vagyis 12 millióra növelik ezek számát. Szintén az újdonságok közé tartozik a mobilos fizetés, amely az Egyesült Királysában, illetve Portugáliában jelenleg tesztelési fázisban van.
Jelentős potenciál lát azonban a Visa a prepaid kártyákban is, nem csak az ajándékozás, illetve az utazás területén, hiszen számos egyéb alternatív felhasználási területük is létezik. Egyre több kormány használja például ezeket a kártyákat jóléti kiadások célszemélyekhez történő eljutattására, főként azok számára, akik nem rendelkeznek bankszámlával, így a készpénz kifizetés helyett csak a prepaid kártyák jelenthetnek alternatívát.
A hazai terep nem a csalóké!
A Visa évek óta kiemelt feladatként kezeli a bankkártya csalás elleni védelem és biztonság kiépítését, ezért az elmúlt négy évben több mint 400 milló eurót fektett egy korszerű tranzakció-feldolgozó rendszer létrehozásába, amely a kártyatranzakciókat elemzi, és kockázatukat pontozza, így a visszaéléseket a bankok azonnal észlelhetik és leállíthatják. Többek között ennek, valamint a Chip & PIN alapú és a Verified by Visa rendszereknek is köszönhető, hogy a tavalyi évben a Visa kártyás vásárlásokra jutó csalások aránya Európában csaknem 15%-kal csökkent.
Itthon a chip-es kártyák aránya a Visa kártyán belül egyébként ötven százalékos, míg az ilyen kártyákat elfogadó termináloké 70%. De nem ennek, hanem sokkal inkább a már évek óta hatékonyan működő sms-szolgáltatásnak köszönhető, hogy a csalások aránya 0,007 százalék alatti, szemben az európai 0,058 százalékos aránnyal.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








