14 °C Budapest

A működőképesség határán a tb-finanszírozás

Pénzcentrum
2009. augusztus 24. 08:47

Az egészségügyi tárca korábbi szakállamtitkára szerint, ha a kormány tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy nem tervez további forráskivonást a társadalombiztosítási alapokból, akkor az év végén a központi költségvetésből kell majd pótolnia a hiányt. A jelenlegi tb-finanszírozási struktúra elérte a működőképessége határát, a rendszer megváltoztatása nélkül pedig az államnak kell viselnie a bevételek elmaradásának következményét.

A júliusi államháztartási jelentésből kiderült, hogy az év végére a kormány a társadalombiztosítási alapok 157,1 milliárd forintos hiányával számol, míg a III. negyedév végén még ennél jóval magasabb, 206,1 milliárd forintos deficitet várnak. Július végén 133,8 milliárd forint volt a tb-alapok hiánya.

A Pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy az utolsó 3 hónapban közel 50 milliárd forinttal csökkenti a deficitet, ami a szakemberek szerint a tervezettől elmaradó járulékbevételek dacára is teljesíthetőnek tűnik. Igaz, azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan miként és miből rendeződik majd a tb-kassza helyzete.

A járulékcsökkentés miatti bevételkiesés pótlásának egyik eszköze lehet az is, hogy az állam megnöveli az inaktívak után teljesített befizetéseket. A gyógyító-megelőző ágazat már nem viselne el további megszorításokat, racionalizálni azonban lehetne. Ez jelentheti a finanszírozási technika változtatását vagy a járulékfizetők körének kiterjesztését. A teljesítményvolumen-korlát részleges eltörlése és a finanszírozás idei átalakítása azonban már rövidtávon korrekciót igényel, mert látható, hogy a jelenlegi szabályok az ellátás csúcsán lévő intézményeket sújtják a leginkább.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
MEDIA1  |  2026. március 16. 10:30
Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonul...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?