Hogy lesz 2 forint tartozásból több, mint 200 ezres adósság?

2009. július 3. 13:02

Ez a kérdés foglalkoztatja azt cseh üzletasszonyt is, aki évekkel ezelőtt 2 forintnyi hitelkártya tartozását nem egyenlítette ki, majd mára 40 millió koronát (419 millió forint) érő ingatlanát zálogosították el emiatt.

A csehországi Pardubice városában élő asszony önhibáján kívül húzta ki a gyufát egy banknál, mivel az ottani alkalmazott tanácsára lefelé kerekítve egyenlítette ki hitelkártya tartozását.

Évekkel ezelőtt egy bolti vásárlás során 30 696,35 koronát egyenlített ki hitelkártyájával, de mikor az összeget a bankfiókban kifizette, a fióki alkalmazott javaslatára a 35 hellert (hozzávetőleg 2 forintnak megfelelő összeg) - amely fizetőeszköz Csehországban már nem is létezik - azonban lefelé kerekítette.

A különféle kamatok és kezelési költségek miatt ez az összeg azonban 20 ezer koronára (több mint kétszázezer forintra) duzzadt, így a bank az adóhatóságot is bevonta az eljárásba.

Az egész ellene folyó ügyről a nő ráadásul teljesen véletlenül szerzett csak tudomást, mikor a telekkönyvi hivatalban egy tulajdoni lapot szeretett volna kérni, és meglátta, hogy zálogjogot jegyeztek be tulajdonára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az üzletasszony persze azonnal ügyvédhez fordult, de az eset a képviselőházig is eljutott, hiszen az eljárás igencsak túlzónak mondható a vétség mértékéhez képest.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 2. 17:21
A KSH adatai alapján 2026 I. negyedévében 2,2 százalékkal mérséklődtek a lakásárak az előző negyedév...
MEDIA1  |  2026. július 2. 17:18
Pécsi Norbert Sándor korábban több mint 13 évig dolgozott a Magyar Közút kommunikációs vezetőjeként...
Holdblog  |  2026. július 2. 10:05
A régió országai az elmúlt húsz évben látványosan visszaszorították a korai iskolaelhagyást, de nem...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 1. 19:32
Kevés osztalék, kicsi nyereség egy eladás után, mit ne mondjak, nem egy izmos hónap volt ez a június...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?