A román jegybank (NBR) legfrissebb jelentése szerint a válság, de főként az ingatlanárak zuhanásának köszönhetően mintegy 123 milliárd lejjel, vagyis 7 964 milliárd forinttal csökkent a románok nettó vagyona 2008-ban.
Szemléltetésként: egy Bukarest Drumul Taberei negyedében ingatlannal rendelkező lakos, 2008 eleje óta 40-50 százalékos vagyoncsökkenést kényszerült elszenvedni az ingatlanárak zuhanása miatt. Ha mindehhez még hitellel is rendelkezik az illető, még ennél is többet veszíthetett vagyonából -derül ki az NBR jelentéséből.
Az adatokból az is kitűnik, hogy az óriási vagyoncsökkenés főként az ingatlanárak zuhanásának köszönhető: a románok tulajdonában lévő ingatlanok értéke egy év alatt mintegy 12 százalékkal, 828 milliárd lejre csökkent (53 611 milliárd forint). Ezzel együtt a vásárlóerő is csökkent persze, amely együttesen okozta a 123 milliárd lejes vagyoncsökkenést.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







