Az eBay tegnap este bejelentette, hogy elsődleges részvénykibocsátás keretein belül leválasztja a Skype-ot, amit még 2005-ben vásárolt meg a 2.6 milliárd dollárért.
Több mint három éve van a Skype az eBay tulajdonában, azonban ez idő alatt az online aukciós cégnek nem sikerült üzleti modelljébe integrálnia a vállalatot. A tulajdonosok nyomást gyakorolnak a társaságra, hogy alapvető tevékenységeit helyezze előtérbe.
"A Skype önmagában egy kiváló cég erős fundamentumokkal és erőteljes növekedéssel. Ugyanakkor tisztán látszik, hogy a Skype csak limitált szinergiahatásokat biztosít az eBay-jel és a PayPal-lal." - olvasható a közleményben.
A Skype a tavalyi évben 551 millió dolláros bevételt ért el, amely a 6%-a volt az eBay teljes bevételének. Az eBay múlt hónapban tartott elemzői konferenciáján azt nyilatkozta, hogy várakozásai szerint 2011-ben a cég bevétele átlépi az 1 milliárd dollárt.
Az eBay közleményében tudtatta, hogy az IPO a jövő év első felében zárulhat le, a pontos időzítés függ a piaci környezettől is. A The New York Times információi szerint a Skype alapítói keresték a finanszírozási forrásokat, hogy visszavásárolják a céget.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az eBay 2005 végén 2.6 milliárd dollárért vásárolta fel a céget és 2 évvel később 1.4 milliárd dolláros goodwill-leírást szenvedett el miatta.
A portfoliótisztítás már hónapok óta folyik a társaságnál, a cég ugyanis minden üzletágát felülvizsgálta, hogy mennyire illeszkedik fő tevékenységi körébe. A Skype leválasztásával kapcsolatos hír előtt egy nappal tette közzé a cég, hogy egy kisebb, korábban felvásárolt vállalatot értékesített: a StumbleUpon keresőt, amit alapítói vettek meg.
A hírre 3%-kal menetelt felfelé az eBay árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben.

-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







