27 °C Budapest

Mit újít a Skype? A kkv-kra fókuszál

2009. március 24. 15:00

Az eBay tulajdonában lévő Skype bejelentette, hogy hétfőn indítja útjára legújabb internetes telefon- szoftverét, melyet céges telefonvonalakhoz lehet majd kötni, jelentősen lecsökkentve ezzel a vállalkozások telefonköltségeit.

A Skype lépése mögött nyílván az új bevételi források keresése áll, amit most a cégek irányába való elmozdulással próbálnak megvalósítani. Az új szoftver lehetővé teszi helyi, illetve nemzetközi hívások kezdeményezését, méghozzá nem számítógépről, hanem hagyományos telefonkészülékről indítva. Ennek kezdeti díja percenként 2,1 cent (4,63 forint) lesz vezetékes telefonok, illetve mobilok irányába- íjra a Wall Street Journal, de számítógépbe dugott headsetet használva ingyenes.

A cég adatai szerint a Voip telefonálás elsősorban ugyan magánszemélyek körében közkedvelt, de már most is a felhasználók 35 százaléka üzleti célokra használja. A mostani újítással azt remélik, hogy sikereket érhetnek el a kis- és középvállakozások körében, akik számára a telefonköltségek csökkentése most különösen kardinális kérdés.

Az új szoftver a Skype for SIP (Session Initiation Protocol) névre hallgat majd, és kezdetben csak néhány céggel tesztelik majd, kereskedelmi forgalomba várhatóan az későbbi szakaszában kerül majd.

A újítás persze nem mondható teljesen originálisnak, számos versenytársa akad majd a cégnek, hiszen hagyományos telefontársaságok, és Voip cégek is kínálnak kedvező konstrukciókat cégek számára.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A üzleti felhasználók irányába való nyitás persze számos egyéb változtatást is megkövetel a cégtől, többek között a logo újragondolását is, amely egyes felhasználók szerint nem sugall kellő komolyságot.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 1. 11:04
Július 1-jétől elhallgat a gyöngyösi MaxiRádió a 92,4 MHz-en - jelentette be a rádió. Bár a MaxiRádi...
Holdblog  |  2026. július 1. 11:00
Az elmúlt hetekben az egyik legtöbb kérdést kiváltó téma az ügyfeleink és olvasóink közt a forint jö...
Bankmonitor  |  2026. június 30. 17:29
Azt hiszed, neked nem jár állami támogatás? Ha bejelentett állásod van, nagy eséllyel te is megkapha...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?