Már a magas jövedelműek számára sem olyan egyszerű jelzáloghitelhez jutni. Hiába a hat számjegyű fizetés, a szigetországbeli bankok és építési hitelt nyújtó szövetkezetek tovább szigorítják a hitelnyújtás feltételeit.
Míg korábban azon személyek, akik magas jövedelemmel, kedvező hitelminősítéssel és nagy összegű betéttel rendelkeztek könnyen juthattak jelzáloghitelhez, manapság már számukra sem könnyű a feladat, különösen, ha szabad foglalkozásúak. Általuk benyújtott hiteligények elutasítására már számtalan példa létezik a Sunday Times szerint.
A Halifax, az Egyesült Királyságban működő egyik legnagyobb hitelnyújtó bank ugyan továbbra is nyújt jelzáloghiteleket, azonban a kondíciók mától nála is szigorodnak. A jelzáloghitelek refinanszírozása mind a fix kamatozású, mind a változó kamatozású konstrukciók esetében drágább lett.
De nem csak a kamatok szintje emelkedett. Szigorodtak azon feltételek is, amelyek mellett az önfoglalkoztatók hitelhez juthatnak. Jövedelmük igazolásaként a megelőző két év tevékenységéből származó bevételeikről kell kimutatással rendelkezniük.
Szintén súlyosbítja helyzetüket a bankok és hitelszövetkezetek hitelezési piacról történő sorozatos kivonulása. Múlt héten beszüntette működését Nagy Britannia legnagyobb hitelszövetkezetének, a Nationwide-nak azon leányvállalata, amelyik kifejezetten ezen önfoglalkoztatóknak nyújtott jelzáloghitelekre specializálódott. A Lehman Brothers szintén előző héten hagyta el a piacot, miután milliárdos nagyságrendű veszteségeket szenvedett el a a sub-prime válságban.
A gazdagokat sem kíméli a hitelkonstrukciók szigorodása. Már a milliós bónuszok láttán sem enyhülnek meg a bankok, újabban ugyanis már erről is visszamenőleges adatokat kell szolgáltatniuk a hitelért folyamodóknak. De ez még nem minden. A bónuszok várható mértékéről, illetve a kifizetések várható időpontjáról és a kifizetés módjáról is részletes kalkulációkat kell benyújtaniuk. Ez igen nagy problémát jelenthet a dolgozók számára, hiszen legtöbben nem tudják előre megmondani, hogy milyen bónuszra számíthatnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Angliában igen közkedveltek az úgynevezett kiegyenlítő jelzáloghitelek (offset mortgage). Ezek jellegzetessége, hogy a hitelek után fizetendő kamatokat csökkentik a hitelfelvevő által, a banknál elhelyezett betétek után fizetendő kamatokkal. Ez a konstrukció elsősorban azok számára jelentett eddig alternatívát, akik kellően nagy betétállománnyal rendelkeztek. Miután ezek a hitelek általában valamilyen referenciakamathoz kötöttek, így kitűnő célpontjai a kamatemelésnek, amit nem is késlekedtek érvényesíteni az angliai bankok. Múlt héten a NatWest bank megemelte ezen hitelek kamatát, holott az alapkamat nem emelkedett, sőt várhatóan csökkenni fog.
Hogy mégis hogyan lehet ilyen feltételek közepette jó ügyletet kötni? Az egyik legjobb módja az, ha minél előbb nekilát az ember a keresésnek. Akár 3-6 hónapra előre is lehet ügyletet kötni. Ha pedig ráakadunk a megfelelő konstrukcióra, hamar kell cselekedni, ugyanis a termékek palettája olyan gyorsan változik az utóbbi időben, hogy nem lehet tudni, mikor vonja vissza a bank az adott ügyletet.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)